Csúszós terep: az egyensúlyérzéket is fejleszti a korcsolya

Látszik, hogy kemény sportról van szó, de azt kevesen gondolnák, hogy a korcsolya, amellett, hogy erősíti az izmokat, segíti az ízületek épségének megőrzését. Ráadásként pedig a koordinációs képességet és egyensúlyérzéket is rendkívüli módon fejleszti.

A korcsolya az egyik legkomplexebb módon ható sporttevékenység, fizikailag és fiziológiailag egyaránt hat a szervezetre. Az izmokat és ízületeket leginkább deréktól lefelé dolgoztatja meg, így elsősorban a láb és farizmokat erősíti direkt módon - tudtuk meg Kercsó Csabától , a Vasas jégkorong klub utánpótlás-vezetőedzőjétől, aki a Jégpalotában óvodásoknak és iskolásoknak is tart órákat.

Kicsiknek-nagyoknak ideális sport a korcsolya

Mint mondja, a korcsolyázás azért erősíti az ízületeket is, mert azokat jól átmozgatja. Ez utóbbi pedig serkenti az ízületeket védő ízületi folyadék képződését. Emellett jó hatással van a szív- és érrendszerre, légzőszervrendszerre, lévén alaposan megdolgoztatja a testet. Kercsó Csaba elmondja azt is, hogy a csúszás az asztmás vagy asztmatikus tünetekkel rendelkező gyerekekre is jó hatással van. "Számtalan olyan tanulóm volt, aki asztmás tünetekkel küzdött, elkezdett korcsolyázni, és két-három év múlva megszűnt a problémája. Ez azért lehetséges, mert e sport közben aerob és anaerob erőkifejtés egyaránt történik: fékezéskor vagy sprinteléskor mozgás anaerob, a sportoló oxigénhiányban dolgozik, viszont amikor elkezd lassabban korcsolyázni, elkezd mélyebben lélegezni. Ilyenkor jobban igénybe van vége a tüdő. A két fázis váltakozása erősen fejleszti a tüdőt, a teljes légzőszervrendszert" - magyarázza.

Jótékony fizika

A korcsolyázás roppant komplex mozgás, lévén ilyenkor nem a megszokott módon lépünk, hanem a korcsolyát csúsztatjuk a jégen. Emiatt ez a sport komoly koordinációs képességet igényel. "Ha valakinél ez adott, az akár tíz perc után is elkezdhet egyedül korcsolyázni, akinél viszont nem, annak akár hetekbe is telhet, míg képes lesz egyedül korcsolyázni" - emeli ki az edző. Beszámol arról is, hogy a korcsolya emellett remekül fejleszti is a koordinációs képességet, emiatt azokat a gyerekeket, akiknek rossz a koordinációs képességük , érdemes elvinni korcsolyázni vagy jégkorongozni, lévén e sportok során "kénytelenek" fejleszteni azt. Az egyensúlyérzékre felnőtt korban is jól hat a korcsolyázás, egyrészt a csúszásból adódóan, másrészt azért, mert közben mindig egy lábon kell haladni, eközben pedig a testsúlyt mindig egyik lábról kell a másikra áthelyezni. Emellett kanyarokban "be kell dőlni", ami azt jelenti, hogy a test súlypontját az alátámasztási felületen kívülre kell helyezni.

Kortalan korcsolya

Fölmerül a kérdés, mikor érdemes elkezdeni ezt a mozgásformát. Szakértőnk szerint ennek akkor jöhet el az ideje, amikor a lábak izmai és ízületei eléggé fejlettek ahhoz, hogy megtartsák a gyerek súlyát - ez már nem sokkal a járás megkezdése után megtörténik. "Ha a gyerek lábára korcsolyát húzunk, majd megkérjük, hogy tegyen meg pár lépést a szőnyegen, akkor akár a szülő is meg tudja mondani, hogy bele lehet-e a vágni a korcsolyázásba. Ha ugyanis a kicsi bokája nem csuklik, a súlyát pedig meg tudja tartani, akkor a jégen is boldogul. Ha még képtelen megtartani magát, akkor nincs értelme jégre tenni" - véli az edző. Majd hozzáteszi, hogy a sportágat pedig ugyanezen alapelv alapján addig lehet űzni, amíg az izmok meg tudják tartani az ember súlyát.

Vigyázz, kész...

"Jégre lépés előtt érdemes mindig kicsit bemelegíteni, a csípő, boka és térd ízületeit kicsit átmozgatni. Ehhez elegendő két-három percnyi futás vagy guggolás, azt követően pedig nyújtás" - mondja Kercsó Csaba. A korcsolyapályán meglepően ritkák a sérülések, gyerekeknél pedig végképp elvétve fordul csak ilyesmi elő. Problémák inkább azoknál a felnőtteknél lehetnek, akik későn tanultak meg korcsolyázni, még annyira nem stabilak a jégen, viszont ugrással, nagyobb sebességgel, abból történő megállással próbálkoznak. A ficamok, szalagszakadások kockázata szintén nagyon alacsony, sőt alulmúlja más sportágakét, lévén a mai korcsolyák már nagyon védik a bokaízületeket, szinte megtartják a lábat. Persze térdsérülés előfordulhat , de az is csak nagyon ritkán. Ha valaki abszolút biztosra akar menni, védőfelszerelésként viselhet térdvédőt és a könyökvédőt, esetleg kerékpáros- vagy hokis sisakot.

Ahol jégre szállhatunk a fővárosban

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!