Antibiotikumoknak ellenálló nemi betegség terjed

A szigetország és a közeli Új-Zéland orvosai aggodalmukat fejezték ki, mivel a gonorrhea (tripper, kankó) egy olyan új változatát fedezték fel, amelyre az eddig használt antibiotikumok nincsenek hatással.

Az Independent brit lap értesülései szerint az eddigi leginkább ellenálló baktériumtörzset egy kelet-európai turista szervezetében találták, aki az eddigi vizsgálatok szerint Sydney-ben kapta el a betegséget.

Egy brit szakértő A szürke ötven árnyalatát teszi felelőssé azért, hogy az ötvenévesnél idősebbek között terjednek a nemi betegségek. "A szürke ötven árnyalata-effektus" lényege az, hogy az idősebbek is "felfedezőutakra" indulnak, de megfeledkeznek a kondomhasználatról - mondta egy brit orvosnő. A részletekért kattintson ! Az ausztrál Egészségügyi Minisztérium szerint az A8806 jelzésű, többféle gyógyszernek is ellenálló baktériumok hasonlóságot mutatnak az eddig gyógyíthatatlannak bizonyult H041-es törzzsel. Először 2009-ben fedezték fel Japánban, egy 31 éves prostituált szervezetében, aki nem produkálta a betegség tüneteit, ennek ellenére pozitív tesztet produkált egy rutinvizsgálat során. Az eddig hatékonyan alkalmazott ceftriaxon nevű szer hatástalannak bizonyult a Kyotóban észlelt baktérium ellen.

2011-ben újabb rezisztens baktériumtörzsről érkeztek jelentések Hawaiiról, Kaliforniából és Norvégiából is. Az ausztrál szakminisztérium arra biztatta a háziorvosokat, hogy a gonorrheás tünetekkel jelentkező betegek leleteit küldjék el további vizsgálatokra. Új-Zélandon mindeközben magas riasztási fokozatot rendeltek el az egészségügyi intézményeknél.

Az új-zélandi Sexual Health Society szerint a gonorrhea baktériuma könnyen képes alkalmazkodni az antibiotikumokhoz, így ma már hatástalanok ellene az elmúlt 70 évben alkalmazott szerek. "A gonorrhea fertőzés nagyon komoly szövődményekkel járhat" - figyelmeztetett Dr. Edward Coughlan, az SHS elnöke. "Ez egy jelentős közegészségügyi veszély."

A tripper új fajtája terjed (Fotó: Europress)

A statisztikák is ezt látszanak alátámasztani: Nagy-Britanniában 2012-ben 25 525 esetet regisztráltak, ami 21 százalékos növekedés az előző évhez képest. A orális szex vagy behatolás esetén. A baktériumok a torkot, a szemeket és a nemi szerveket képesek fertőzni.

A betegség tünetei között a péniszből vagy a vaginából szivárgó zöldes-sárgás folyadék, vizelés közben érzett fájdalom, a nőknél vérzés szerepelhet. Az SHS azonban arra figyelmeztet, hogy sok fertőzött teljesen tünetmentes lehet.

Ha nem kezelik, a baktérium lázat, kiütéseket, meddőséget, agyhártyagyulladás alakulhat ki.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!