Meglepő, miért fájhat a fejünk mások parfümjétől

Szaglásunk rendkívül egyedi, és míg egyes erős illatok sokak számára kellemesen hatnak, addig másoknál akár fizikai panaszokat is kiválthatnak. Lássuk, mi áll a jelenség hátterében.

Az emberi orr hozzávetőleg egybillió (ezermilliárd) szagot képes érzékelni, mégsincs két ember, aki ugyanúgy reagálna egy adott illatra. Persze vannak szagok, amelyeket a legtöbben bűzösnek találunk, legyen szó akár egy rothadó ételről vagy a hígítóról. Ezzel együtt rengeteg szaganyagot egészen egyedi módon értékelünk. Mint azt Amanda Ellison, a Durhami Egyetem idegtudományi professzora a The Conversation oldalán megjelent cikkében írja, kiváló példát jelentenek ez utóbbira a parfümök. Elvégre egy erős, virágos parfüm illata talán mennyeinek tűnhet, vannak azonban, akik sokkal kevésbé mondanák tetszetősnek, mi több, még a fejük is megsajdulhat tőle. Ellison szerint többféle oka is lehet annak, miért válaszol a szervezet fizikai tünetekkel az erős aromákra. Az alábbiakban a három leggyakoribbat vesszük sorba.

parfüm, kellemes illat, fiatal nő
Vannak illatok, amelyeket sokak kellemesnek találnak, mégis akár fejfájást is okozhatnak. Fotó: Getty Images

Érzelmek viharában

Az összes érzékünk közül egyedül a szaglás áll közvetlen kapcsolatban érzelmi rendszerünkkel. Feltételezhető, hogy a direkt kapcsolat annak eredménye, hogy elsőként szaglásunk alakult ki érzékeink közül. Ez azt jelenti, hogy a szagokat nem csupán a levegőbe kerülő illatanyagok alapján érzékeljük, hanem az adott szaghoz kötődő összes emlékünkkel együttesen – beleértve azt is, ahogyan múltbeli emlékeinkre visszagondolva éppen aktuálisan érezzük magunkat. Tegyük fel tehát, hogy egy olyan illattal találkozunk, amely egy negatív emlékhez kötődik. Ez lehet akár egy kórházi tisztítószer szag, esetleg egy exünk parfümjének illata. Egyetlen szippantás is elég belőle, hogy felidézze negatív érzelmeinket, amelyek persze rögtön megrohamoznak minket, stresszreakciót kiváltva szervezetünkben.

Az úgynevezett "üss vagy fuss" reakció természetes testi folyamat a stresszes helyzetekre, szorongásra és veszélyre válaszul. Megannyi fizikai változást magában foglal, amelyek célja, hogy éberebbé tegyenek. Az egyik első tünet, amelyet megtapasztalhatunk ilyenkor, a fejünk és nyakunk környékén fellépő feszülő érzés. Ezt a vérerek kitágulása, avagy a vazodilatáció váltja ki, amint szervezetünk hirtelen igyekszik minél több vért juttatni az agyba és egyéb olyan testrészekbe, ahol erre feltétlenül szükség van egy ilyen helyzetben. A vazodilatáció egyben aktiválja a vérerekben elhelyezkedő érző receptorokat is, amit fejfájásként élünk meg.

Természetesen rendkívül személyes, hogy miként reagálunk érzelmileg bizonyos illatokra, és mindez számos korábbi élettapasztalatból táplálkozik. Olykor teljesen tudat alatt, észrevétlenül is kiválthatnak hevesebb érzelmeket, míg máskor tudatában vagyunk, hogy a reakciónk egy adott illat hatására jött létre. Így vagy úgy, ha hajlamosak vagyunk fejfájást tapasztalni meghatározott szagok nyomán, úgy lehetséges, hogy a panasz az azokkal kapcsolatos negatív asszociációink eredménye.

Probléma az orrüregekben

A szagingereket aktiváló vegyületek olykor irritálhatják az orrmelléküregeket. Tipikusan ilyen a füst, a klór és bizony gyakran a parfümök is. Koponyacsontunkban összesen négy ilyen üreg helyezkedik el, amelyeket belülről váladéktermelő membrán fed. A váladék megköti az üregbe a szájon és orron át bejutó szennyeződéseket, hogy azonban azok ki is tisztulhassanak onnan, folyamatos váladéktermelődésre van szükség. Mindez allergiaszerű tüneteket is kiválthat, sőt, az immunrendszer aktiválódása esetén szintén kitágulnak az erek és gyulladás alakulhat ki. A végeredmény ebben az esetben is fejfájás lehet.

Ezen felül egyes illatanyagok közvetlenül is hatást gyakorolhatnak az úgynevezett háromosztatú idegre, arra az idegpályára, amely lényegében az összes, a fej érző receptorai által küldött jelet közvetíti az agy felé. Az idegpálya stimulációja gyulladást generálhat, mivel azt az immunrendszer ártalmatlanítandó fenyegetéskét ismerheti fel. Mindebből pedig ismételten fejfájás alakulhat ki. Gyakran okoz ilyen jellegű hatást például a formaldehid, egyes tisztítószerek összetevői és a cigarettafüst.

Túlérzékenység a szagokra

Az ozmofóbia egyfajta pszichológiai intolerancia a szagokkal szemben. Ritkán fordul elő önmagában, a krónikus fejfájással küzdő emberek azonban gyakran tapasztalják ezt a típusú túlérzékenységet, különösen a migrénre hajlamosak. Mi több, egyes kutatások szerint nagyjából az érintettek egyötödénél erős szagok indíthatnak be migrénes rohamot, beleértve például a cigarettafüstöt, parfümöket, kipufogógázokat és tisztítószereket.

Mint azt Ellison írja, egy migrénre hajlamos ember idegrendszere különösen érzékeny lehet bizonyos érzékszervi ingerekre a mindennapokban is, de a migrénes roham bevezető szakaszában még érzékenyebbé válhat azokra, köztük szagokra. A migrénes roham kezdetén gyakran tapasztalnak figyelmeztető előjeleket az érintettek, legyen szó akár sűrűbbé váló ásítozásról, esetleg egyes ételek iránti sóvárgásról. Emellett megeshet, hogy olyan illatok, amelyek máskor nem lennének zavaróak számukra, ilyenkor intenzív felzaklatják őket. Mi több, akár olyan szagokat is érezhetnek, amelyek nincsenek is jelen. A témában készült beszámolók szerint a leggyakoribb migrént megelőző fantomszag például egyfajta égett szag. Nyilván ebben az esetben az adott illat nem a migrén provokáló tényezője, hanem a közelgő fejfájás intő jele.

„A tudomány még nem talált hatékony módszert a probléma megelőzésére. Ha tehát azok közé tartozunk, akik hajlamosak a bizonyos szagok okozta fejfájásra (függetlenül annak pontos okától), talán a legjobb, amit tehetünk, hogy a lehető legjobban elkerüljük azokat. Mivel azonban nem mindig lehet minden triggert elkerülni, ezért a friss levegő és a fájdalomcsillapító gyógyszerek nyújthatják a legjobb módot a fellépő fejfájás kezelésére” – foglalta össze a szakértő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!