Kevés magyar fürdő nyereséges

Annak ellenére, hogy a magyarok 48,8 százaléka nem utazott sehová 2016-ban, idehaza jelentősen bővült a magyarországi fürdők vendégforgalma a tavalyi évben. Hogyan lehetséges ez?

86-ből csak 20 gyógyfürdő nyereséges

"Jelentősen bővült a magyarországi fürdők vendégforgalma tavaly, az előzetes adatok szerint 6-7 százalékkal több, közel 42 millió vendéget fogadtak" - mondta Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség új elnöke a Magyar Turisztikai Szövetség sajtóbeszélgetésén.

Veszteségesek a magyar fürdők, medence, gyógyfürdő, relax, úszás, egészségturizmus vendéglátás gyógyfürdők fürdőhelyek gyógy- és wellnessfürdők
A fürdőszolgáltatások 27 százalékos áfáját óriási problémának tartják

A fürdőszövetség elnöke rámutatott, hogy az ország tíz leglátogatottabb úti célja között 9 fürdőváros, 8 gyógyhely van. Az országban 564 közfürdő működik, köztük 86 gyógyfürdő, de csak a 20 legnagyobb tud stabilan nyereséget termelni, amit az ágazat legnagyobb tragédiájának nevezett.

A magyarok fele nem tud utazni 2018. július 2-án számoltunk be róla, hogy az Eurostat adatai szerint a magyarok 48,8 százaléka nem utazott sehová 2016-ban. Ennek indokaként 46,4 százalékban pénzügyi nehézségeket , 22,1 százalékban egészségügyi, 3,5 százalékban családi okokat és egyéb kötelezettségvállalásokat jelöltek meg. Az otthon maradók 15,2 százaléka munkára, vagy tanulásra hivatkozott és 2,9 százaléka nem kívánt semmilyen utazást tenni.

Bíznak az egészségturizmus növekedésében

A turisztikai szervezetek szerint a gyógy- és egészségturizmusban jelentős növekedési lehetőség van. A gyógy- és wellnessfürdők az összes szállodai vendégéjszaka több mint 30, az ágazat árbevételének 30 százalékát adják. Kiemelte, hogy a turisztikai szövetséggel azon dolgoznak, hogy átfogó kutatás készüljön a magyar gyógyvízkincsről a fürdők látogatottságának további növelésére.

Az elnök a fürdőágazat fő problémái közé sorolta, hogy a magyarországi fürdők 98 százaléka önkormányzati tulajdonú, miközben a versenypiacon kell működniük. Az állami költségvetés 2012 óta változatlan összegű, 4,2 milliárd forintos támogatást ad a társadalombiztosításból finanszírozott gyógyfürdőkúrához . Ezért szerinte reformok kellenek az ágazat fenntarthatósága érdekében, erre javaslatot tesznek a kormánynak. Az elnök 2020-tól lát esélyt a finanszírozás változására.

Nálunk a legmagasabb a fürdőszolgáltatások áfája

Boros László Attila a fürdőszolgáltatások 27 százalékos áfáját "óriási problémának" nevezte, miután a környező országok között ez a legmagasabb, ami komoly versenyhátrány az ágazatnak. Erről is tárgyalnak majd a kormányzat képviselőivel - tette hozzá.

Ruszinkó Ádám, a Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület elnöke ismertette, hogy mára a vendégéjszakák több mint egynegyedét adja az egészségturizmus, míg 2000-ben alig 10 százalék volt az arány. Könnyid László, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke ismertette, hogy a magyarországi szobakapacitás 10 százalékát adják a gyógyszállók, ez 40 szállodát és mintegy 5200 szobát jelent. Kedvezőnek nevezte, hogy az itt évente átlagosan elért 2,5 millió vendégéjszaka fele belföldi, fele külföldi.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!