Visszahívták a katonákat a kórházakból

Nyolc hónapos szolgálatuk után július elsejétől visszahívták az egészségügyi intézményekből az oda kivezényelt teljesítő katonákat és a rendőröket.

A szennyvízvizsgálatok szerint egyelőre nem várható a fertőzésszámok emelkedése itthon. Részletek itt.

A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében tavaly november 16-ától 93 egészségügyi intézményben teljesítettek szolgálatot a Magyar Honvédség katonái. Az egyenruhások olyan feladatokat láttak el, amelyek nem igényelnek szakmai képzettséget. Elsősorban fizikai, logisztikai munkákat végeztek, így csökkentve az egészségügyi dolgozók leterheltségét.

Az elmúlt hónapokban közel száz egészségügyi intézményben nyújtottak segítségek a katonák
Az elmúlt hónapokban közel száz egészségügyi intézményben nyújtottak segítségek a katonák. Fotó: Getty Images

Mint azt a Népszava írja , a járvány harmadik hullámának lecsengésével, június 30-án levélben értesítették az érintett intézmények vezetőit, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere javaslatára kivonják a kórházakból a kirendelt katonákat. Az intézkedést Pintér Sándor belügyminiszter is jóváhagyta.

A lap által megkérdezett kórházi vezetők elárulták, váratlanul érte őket a döntés, és hiányozni fognak az egyenruhások az ellátásból, akik lényegében az alapvetően is fennálló munkaerőhiányt ellensúlyozták. Bár a járvány lecsendesedett, a kórházakban továbbra is szükség lenne a katonák nyújtotta segítségre. A katonákkal együtt a kórházparancsnokokat is visszahívták az intézményekből, akik tavaly március óta felügyelték a kórházak készletgazdálkodását.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen -főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra