Mentők: "ez elképesztő logisztikai feladat volt"

A járvány bő egy éve alatt 155 ezer koronavírus-fertőzöttet vittek kórházba a mentők - mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója.

Koronavírus: újabb álhír terjed a vakcináról - részletek!

Az elmúlt kicsit több mint egy évben kollégái 1,2 millió esetet láttak el és ugyanennyi koronavírus-mintát vettek le - árulta el Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója az 1888. május 10-én alakult szervezet születésnapján.

Csató arról is beszélt, hogy volt olyan nap, amikor ugyanannyi "egységet" mozgattak a mentésben, mint a mintavételezésben, ami "elképesztő" logisztikai feladat volt.

Több mint egy éve kezdődött a járvány, azóta 155 ezer koronavírus-fertőzöttet vittek kórházba a mentők.
Több mint egy éve kezdődött a járvány, azóta 155 ezer koronavírus-fertőzöttet vittek kórházba a mentők. Fotó: OMSZ

"Az elmúlt időszakban - azt gondolom - a társadalom a tenyerén hordozott bennünket, és egy picit visszakerült a megbecsültségünk oda, ahova mindig is szerettük volna" - fogalmazott a főigazgató, aki kitért rá, hogy néhány hónap alatt vittek végig olyan digitális fejlesztéseket, amelyeket egyébként néhány évre terveztek. "Így a papírt elsöpörtük, és mindent, amit lehetett, transzparenssé és digitálissá tettünk" - hívta fel a figyelmet.

Ilyen terheléssel még nem kellett megbirkózniuk

Csató egyébként pár hete azt nyilatkozta , sosem látott mennyiségű feladatot rótt rájuk az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány. "Az elmúlt 134 évben az Országos Mentőszolgálat két világháborúban és egy forradalomban is bizonyított, de talán nem tűnik túlzásnak, ha azt mondom: olyan terheléssel, ami elé ez a világjárvány állított minket, még soha nem kellett megbirkóznunk" - fogalmazott a főigazgató. Csató szerint ezzel együtt sikerült megoldani a felmerülő nehézségeket, méghozzá olyannyira, hogy bár 20 százalékkal emelkedett az életmentési feladatok száma, a mentőszolgálat gyors helyszínre érkezési aránya még 2 százalékot javult tavaly 2015-höz képest.

Koronavírus: fiataloknál ezért okoz súlyos tüneteket - olvassa el a témában írt korábbi cikkünket !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra