Ez állhat Nagy Anikó felmondása mögött

"Büszke vagyok arra, hogy szolgálhattam, még ha rövid, de tartalmas időre is az országot" - mondta Nagy Anikó egészségügyi államtitkár azután, hogy négy hónap után beadta a felmondását. Most a döntése mögötti okokra is fény derült.

Székely László elbocsátása volt az utolsó csepp?

Ahogy arról a Házipatika.com beszámolt, lemondott az egészségügyi államtitkár . "Beadtam lemondásomat a miniszterelnök úrnak és a köztársasági elnök úrnak, október 12-ei határidővel" - közölte Nagy Anikó, aki felmondásának indokaként azt jelölte meg, hogy a továbbiakban gyermekgyógyászként szeretne tovább tevékenykedni, és szeretne visszatérni főigazgatóként a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe.

Miért rúgták ki Székely Lászlót? Mint ismeretes, szeptemberben kirúgták az ország egyik legjobb szívsebészét, Dr. Székely Lászlót, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Szívsebészeti Osztályának osztályvezető főorvosát. Az ügy részleteiről és az okoról ide kattintva olvashat bővebben.

A Népszava információi szerint már hetekkel korábban elmérgesedett a viszony Nagy Anikó és az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, Kásler Miklós között. Mint írják, a konfliktus oka elsősorban az volt, hogy a miniszter több esetben átnyúlt az államtitkár feje fölött. Az egyik ilyen utolsó eset a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetből váratlanul elbocsátott híres szívsebész, Székely László ügye volt .

Nagy Anikó egészségügyi államtitkár kedden felajánlotta lemondását, Dr. Székely László Nagy Anikó dr. Nagy Anikó Kásler Miklós Emmi felmondás
Nagy Anikó egészségügyi államtitkár kedden felajánlotta lemondását

A lap szerint az államtitkár sikeresen közvetített Székely László szívsebész ügyében a főorvos és a kardiológia intézet vezetése között, ennek eredményeként december végéig megoperálhatta volna a műtétre váró betegeit az elbocsátott sebész, de a miniszter személyesen megtiltotta meg a főigazgatónak, hogy visszalépjen az azonnali hatályú fölmondástól. Emiatt most mintegy 100 beteg sorsa bizonytalan , a kardiológiai intézetben pedig jogászok alkudoznak arról, mi legyen a főorvos munkaviszonyával.

Az Emmi mindent cáfol

Az Index cikker szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden este megjelent közleményében reagált azokra az állításokra, amelyek a média szerint az államtitkár távozásához vezettek. Mint írják, nem felel meg a valóságnak az, hogy Kásler Miklós miniszter nem tudott megfelelő vezetőt találni az Országos Gyógyszerészeti- és Élelmiszer-egészségügyi Intézet (OGYÉI) élére, és az államtitkár megkerülésével nevezett ki egy ötfős irányítótestületet.

Nem igaz az sem, hogy a miniszter nem rendelt többletforrásokat a kórházi fertőzések megelőzését szabályozó rendelet végrehajtására, hogy több projekt, köztük az Egészséges Budapest Program megvalósítása csúszott, amely a valóságban a legnagyobb rendben zajlik.

Nem felel meg a valóságnak, hogy az egyik cikk a miniszter "bűneként" próbálja beállítani a sürgősségi ellátás némi csúszását is. Valójában az egészségügyi államtitkárság hiányos előterjesztést készített, és a miniszter ezért korrekciót rendelt el.

Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy az egészségügyi államtitkár nem jelenhetett meg szakmai konferenciákon, hiszen több alkalommal, Rómától New Yorkig, Bécstől Tallinig vett részt külföldi szakmai rendezvényeken helyettes államtitkáraival, és a miniszter számos alkalommal delegálta hazai eseményekre is - írja a lap.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra