Hazaküldik a kirúgott szívsebész betegeit

Elvileg megállapodás született arról, hogy Székely László elvégezheti az előjegyzett műtéteket, de egyelőre a főorvos neve nem szerepel a hétfői kiírásokban. Kirúgása után volt olyan beteg, akit a műtőasztalról vettek le, mást hazaküldtek.

Bizonytalanságban tartják a kirúgott szívsebész betegeit

Miért rúgták ki Dr. Székely Lászlót? Dr. Székely László egy olyan fiatal nőt operált, akinek egy hibás, már cserére szoruló implantátum volt a mellében. Székely és orvosi csapata szívbillentyűműtétet hajtott végre a páciensen, akinek sérült implantátumát az operáció közben el kellett távolítani. Az orvos ekkor úgy döntött - hogy a betegnek ne kelljen hónapokig aszimmetrikus mellkassal, egyoldali protézissel élnie, kiheverni a műtétet, elkerülve egy újabb, későbbi operációt - plasztikai sebész segítségét kéri, aki meg is érkezett az operáció közben, és beültetett egy új mellimplantátumot. Székely Lászlóval reggel közölték, hogy mivel külső, megbízási szerződéssel nem rendelkező intézményből hívott orvost, távoznia kell a kardiológiai intézetből.

Hiába született az egészségügyért felelős államtitkárság közvetítése mellett megállapodás az intézetvezetésével arról, hogy Székely László szívsebész példátlanul hosszú felmondási ideje alatt még megoperálhatja az előjegyzett betegeit, eddig még az Országos Kardiológiai Intézetből senki nem kereste meg az érintetteket, hogy mikor mehetnek a műtétre. A Népszava információi szerint - noha már operálnia kellene hétfőn - a műtéti kiírások egyikén sem szerepel aznapra a főorvos neve.

Székely László szívsebészt a múlt hét szerdán reggel, még a napi műtéti program kezdete előtt azonnali hatállyal állította fel székéből az Országos Kardiológiai Intézet vezetője. A megbízott főigazgató a lépést azzal indokolta, hogy egy államilag finanszírozott szívműtéthez kapcsolódóan privát mellplasztikai műtétet is végzett az orvos egy betegen.

Hazaküldik a kirúgott szívsebész, Dr. Székely Lászlót betegeit, Dr. Székely László Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet szívműtét betegellátás orvoshiány
Hazaküldik a kirúgott szívsebész, Dr. Székely Lászlót betegeit

A beavatkozás közben az implantátum kiszakadt

Lapinformációik szerint ugyanakkor a komplikációkkal zajló szívbillentyű-műtéthez azért hívtak plasztikai sebészt, mert a beavatkozás közben az implantátum kiszakadt. Az intézetben két ilyen eset is történt az egyik még 2017-ben, a másik fél éve. A beavatkozások után közvetlenül azonban egyik esetben sem jelezték a főorvosnak, hogy hibát követett el. Most az egyik asszony egy Facebook-bejegyzésben megírta a valós történetet: szerinte az orvos nem kért pénzt, sőt, ő utóbb se fizetett senkinek azért, mert a műtét közben az egyik kiszakadt mell-implantátumát cserélték.

A kirúgott főorvos visszavételéért eddig 52 orvos írt alá petíciót a vele dolgozó 72-ből. A betegek is szerveződnek , tiltakozva a főorvos elleni eljárás miatt. Néhány nap alatt csaknem 1500-an csatlakoztak a Székely László szívsebész kirúgása ellen tiltakozó csoporthoz. Volt és leendő páciensei állnak ki az orvos mellett és követelik visszahelyezését a posztjára. Sok bejegyzésben aggódnak a múlt hét szerda óta elmaradt műtétjeik miatt. Ezekből már legalább féltucat is lehet.

Egyikük, akit éppen a kirúgása napján operált volna a főorvos, azt írta: hogy vele szeptember 19-én csak annyit közöltek: elmaradt a beavatkozás, menjen haza, azóta várja az új időpontot. Volt olyan is, akit fölvittek a műtőbe, és már majdnem elkezdték a kismetszésű eljárás helyett a nagyobb vágással járó operációt, amikor az altatóorvos jelezte: a betegnek ilyen beavatkozásra nincs hozzájáruló nyilatkozat. Ezért őt visszavitték a szobájába, hogy ébredés után tisztázzák vele, vállalja a másik műtéti-technikával is a műtétet - írja a lap.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Hazánk északkeleti felén késő estig, a Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!