Csókay: "Lehetetlen lesz a betegellátás"

Miután a napokban elbocsátották a Szent Margit Kórház főorvosát, Imreh Domonkost, az intézmény több sebésze is beadta a felmondását. Az üggyel kapcsolatban most megszólalt Csókay András professzor is.

Mint azt korábban mi is megírtuk, az utóbbi napokban több sebész is felmondott számos budapesti kórházban: a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház hét sebész szakorvosa közül hatan benyújtották felmondásukat, Imreh Domonkos főorvos elbocsátását követően pedig a Szent Margit Kórház hét sebésze jelentette be, hogy otthagyja az intézményt. Utóbbi miatt Kásler Miklós erőforrás-miniszter vizsgálatot is indított.

"Lehetetlenné teszi a betegellátást"

"A Szűzanya hívására mentem Nigériába"
Eredetileg mérnöknek készült, végül idegsebész lett belőle, akinek nevéhez több új idegsebészeti eljárás is fűződik. A gyógyítás mellett reggelente gyakorlás céljából halottakat boncol, szabadsága felét pedig arra áldozza, hogy Nigéria legszegényebbjeit gyógyítsa. Olvassa el Csókay Andrással készült interjúnkat!

Imreh Domonkos főorvos elbocsátásával kapcsolatban nyilatkozott az ATV Híradónak Csókay András professzor is, aki tagja volt a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásán dolgozó magyar orvoscsoportnak.

Szerinte olyan módszert használtak a műtétnél, amit éppen a Margit Kórház most elküldött sebész főorvosa dolgozott ki.

Csókay András professzor szerint szakmaiatlan lépés volt Imreh főorvos elbocsátása
Csókay András professzor szerint szakmaiatlan lépés volt Imreh főorvos elbocsátása. Fotó: Thaler Tamás

"Imreh doktor kifejlesztett egy nagyon jó varrástechnikát, a bangladesi ikrek esetében ezt a felkészüléskor rengeteget gyakoroltuk" - mondja a szakember, aki szerint érthetetlen, milyen alapon küldenek el egy ilyen szaktekintélyt. A professzor úgy látja, ezzel a szakmaiatlan döntéssel másik 7 sebészt is elveszített a kórház.

"Lehetetlenné teszi a betegellátást. De ez egy régi folyamat eredménye. A magyar egészségügyben példátlan, hogy beosztott orvosok ilyen szépen kiálljanak a főnökükért" - így Csókay.

Közleményben reagált a kórház

A kórházvezető, Badacsonyi Szabolcs szakmai és magatartásbeli okokkal indokolta a nyugdíjas korú sebész felmentését. A csatorna telefonon kereste az igazgatót, aki azonban nem nyilatkozott nekik, azt mondta, a beszélgetéshez "engedélyt kell kérnie a kórház fenntartójától".

Végül a kórház közleményben reagált. Azt írták, dr. Imreh Domonkost az öregségi nyugdíjkorhatár elérése miatt mentették fel. Ez nem egy hirtelen döntés volt, hiszen erről a főorvost a főigazgató már egy évvel korábban tájékoztatta.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +22, +27 °C
Minimum: +7, +12 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt általában közepesen felhős időre készülhetünk, csapadék nem valószínű. Délután a napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhők is lesznek az égen, de ezekből csapadék nem alakul ki. A szél napközben élénk nyugati lesz. Hajnalban 7, 12 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul. Késő este 15, 20 fok lesz. Csütörtökön gyenge hidegfront hat a szervezetre. Az érzékenyeknél görcsös fejfájás, valamint izom- és hasi görcsök is jelentkezhetnek, az arra hajlamosak vérnyomás-ingadozást is tapasztalhatnak. Átmenetileg az ízületi problémák is fokozódhatnak. A szél kissé csökkenti a hőérzetet, a szabadban változó komfortérzet lesz jellemző. Az alvásproblémák mérséklődnek. A légszennyezettség alacsony, kissé növekszik. A porkoncentráció közepes, alig változik. A légnyomás gyengén emelkedik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Magas pollenkoncentráció