350 körzetben nincs orvos

HáziPatika

Először 2015-ben kaptak a háziorvosi praxisok havonta plusz 130 ezer forintot szabadon felhasználható, úgynevezett rezsitámogatásként. Ezt követően évente újabb és újabb 130 ezer forinttal egészítették ki járandóságukat.

A 130 ezer forintos többletet hamarosan kézhez kapják

Tavaly nyáron az egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 2018-tól járó összeget a tavaszi hónapokban folyósítják, vagyis a háziorvosok a beígért újabb 130 ezer forintos többletet hamarosan kézhez kapják - tájékoztat a Népszava.

Hiába jön pénz, 350 körzetben nincs orvos, orvoshiány orvosvándorlás háziorvos betegellátás
Ennek ellenére jelenleg is több mint 350 háziorvosi körzetben nincs orvos

A lapnak Selmeczi Kamill, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke azt mondta: elvben április elsejétől kapták volna meg az idei évre járó 130 ezer forintot, de előrehozták az összeg kifizetését. Ezzel - szerinte - teljesítették a háziorvosoknak tett ígéretet, hiszen az idei 130 ezer forinttal az elmúlt négy évben 520 ezer forinttal növelték a praxisok bevételét.

350 háziorvosi körzetben nincs orvos

A medikusok 40 százaléka megy külföldre

2018. január 24-én számoltunk be róla, hogy továbbra sem sikerül megállítani az orvoselvándorlást. Egy friss felmérés szerint ugyanis az ötöd- és hatodéves hallgatók 40 százaléka tervez külföldi munkavállalást.

Megjegyezte: eddig valamennyi évben rezsitámogatásként jutott el ez az összeg hozzájuk, most viszont három jogcím - rezsitámogatás, kártyapénz és gyógyítási indikátorok - között oszlik meg. Selmeczi Kamill hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy ne kapná meg mindenki a 130 ezer forintot. Az érdekvédő jelezte: az összegből az orvosoknak ki kell egészíteniük a náluk dolgozó ápolók, asszisztensek bérét a kötelező bérminimumra.


A mostani összeg kifizetésével a háziorvosi praxisok támogatása 2010-es 69 milliárd forintró, 2018-ra 125 milliárd forintra nőtt. Sajnos azonban a finanszírozás csaknem megduplázásával sem sikerült a háziorvosi rendszerben a szükséges változásokra sort keríteni. Így például jelenleg is több mint 350 háziorvosi körzetben nincs orvos. A gyakorló gyógyítók 43 százaléka hatvan év feletti.

Van, ahol 13 éve nincs háziorvos

A Borsod megyei Felsőtelekesnek tizenhárom éve nincs saját háziorvosa. A helyettesítő orvos hetente kétszer rendel. A közeli Szuhogyban 2006 óta üres a körzet, míg a Nógrád megyei Szirákon öt éve nem találnak háziorvost. Két helyettes doktor látja el a falut - számoltunk be korábbi cikkünkben.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

BNO kereső

VAGY

Ha az ismert BNO-kódot beírja a keresőbe, megtudhatja a hozzá tartozó betegség nevét. Ha a BNO kódra kiváncsi, akkor a betegség elnevezését kell a keresőbe írni. A BNO kód formátuma: egy betű és négy számjegy.

Gyógyszerkereső