Házikedvenc
Alrovatok
Ez derült ki a kutyák agyáról
A farkastól genetikailag távolabb álló, modern kutyafajták relatív agymérete nagyobb, mint az ősi, több ezer éves fajtáké – állapították meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói. Eredményeik alapján az agyméret növekedése nem köthető a fajták szerepéhez, ez feltehetően a városiasodó környezet hatása.
Egyre nagyobb veszélyben a kutyák szíve
Az egyik legalattomosabb betegség a kutyák körében a szívférgesség, amely Magyarországon egyre több kutyát érint. A megelőzés sokkal hatékonyabb módja a betegség leküzdésének, mint a kezelés, a gazdiknak pedig fontos szerepük van ebben a folyamatban. A rendszeres szűrés és megelőzés ugyanis hozzátartozik a felelős állattartáshoz.
Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.