Súlyos betegség ellen kérik a lakosság segítségét

A szúnyogok által terjesztett szívférgességet vizsgálják az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói. Arra kérik a lakosságot, hogy egy felmérés részeként válaszoljanak néhány kérdésre, segítve ezzel a kutatók munkáját.

A kutyákban előforduló szívférgesség egy szúnyogok által terjesztett féregfertőzés miatt kialakuló betegség. A Dirofilaria immitis féregfaj okozta, komoly állategészségügyi kockázattal járó megbetegedés a világ legtöbb táján előfordul. Itthon 2007-ben jelentették az első országon belüli, nem külföldről behurcolt fertőzést. A kórokozó azóta is stabilan megtelepedettnek számít, a fertőzést egyre növekvő számban regisztrálják – olvasható az ELKH közleményében.

kutya, állatorvos, mopsz, sztetoszkóp
Magyarországon is egyre több kutyát fertőznek meg a szúnyogok szívférgességgel. Fotó: Getty Images

A hazai kutyák fertőzöttségi aránya jelenleg nem ismert. Mindenesetre 2010 előtt 0,7 százalék volt, 2015 es 2018 között 5,5 százalékra emelkedett, ami növekvő tendenciát mutat. Bár a fertőzés gyógyszeres kezeléssel való megelőzése nem kötelező, jóval egyszerűbb lenne, mint az igen költséges és időigényes utókezelés, valamint a szövődmények kezelése. Az utókezelés több egyéb veszélyt jelenthet a kutyákra nézve, például májkárosodást, gyomorbántalmakat és trombózist is okozhat. Kezelés nélkül a megbetegedés az állat hosszú, hónapokig tartó szenvedéséhez és pusztulásához vezet.

A betegség tünetei sokrétűek lehetnek, beleértve a köhögést, étvágytalanságot, légzési nehézséget, ájulást és vér felköhögését vagy orrvérzést. A szúnyogok a szívférgességgel fertőzött kutyákon való táplálkozás során szerzik a betegséget, amelyet később, a következő vérszívás alkalmával továbbadnak.

A kutyatartók segítségét kérik

Korábbi kutatások szerint a kutyáknál előforduló szívférgesség főként a kelet- és dél-magyarországi területeken van jelen, azonban a betegség elterjedésének alakulásáról keveset lehet tudni. A betegség elterjedésének és magyarországi előfordulásának megismeréséhez az ÖK munkatársai arra kérik a kutyatartó lakosságot, hogy egy gyors felmérés részeként válaszoljanak néhány kérdésre. Azon kutyatartók, akik korábban már állatorvos segítségével teszteltették kutyájukat szívférgességre, most néhány információ megosztásával sokat segíthetnek. Fontos, hogy ezek az adatok akkor is hasznosíthatók a felmérésben, ha a tesztelt állatok negatív eredményt mutattak, tehát a teszteléskor nem voltak fertőzöttek

A jelenlegi felmérés részeként szolgáltatott adatok jelentősen hozzájárulnak a szúnyogok által terjesztett betegség megfigyeléséhez, elterjedésének megértéséhez és a potenciális védekezési stratégiák kifejlesztéséhez. A kérdőív a szunyogmonitor.hu oldalon érhető el, kitöltése 3-5 percet vesz igénybe.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!