A kérdésnek a Telex Észkombájn rovata járt utána. Egy közelmúltban publikált tanulmányra hivatkozva azt írják, valószínűsíthető, hogy a kutyák a háziasítás során kezdték gyakrabban csóválni a farkukat. Két lehetséges elmélet is kering arról, hogy pontosan hogyan alakult ez így. Az egyik hipotézis szerint a farokcsóválás csupán az engedelmességre és szelídségre irányuló szelektív tenyésztés mellékterméke. Ezt látszik alátámasztani egy korábbi kísérlet is, amely során háziasított ezüstrókáknál szintén gyakoribbá vált ez a fajta viselkedés néhány generáció után.
A másik irányzat pedig annak lehetőségét veti fel, hogy talán maga a farokcsóválás volt a lényeg, és az ember szándékosan úgy tenyésztette a kutyákat, hogy azok minél gyakrabban csóválják a farkukat. Az ember ugyanis eleve hajlamos a ritmikus, ismétlődő mozdulatok felismerésére. A tanulmányra reagálva más szakértők azt is felvetették, hogy talán a kutyák azért tértek át nagyobb arányban a farokcsóválásra kommunikációjukban a háziasítás során, mert az embereket idegesítette, ha sokat ugattak.
Ami biztos, hogy a kutyák sokkal többet csóválják a farkukat, mint más kutyafélék. Még a kézhez szoktatott farkaskölyköknél is később jelenik meg és ritkább ez a viselkedés korábbi kutatások szerint, mint a kutyakölyköknél. Összességében Nicholas Dodman, a massachusettsi Tufts Egyetem nyugalmazott professzora szerint a jellegzetes mozdulatokkal kedvenceink boldogságukat fejezik ki, és minél gyorsabb a csóválás, annál fokozottabb izgatottságot, örömöt tükröz.
