Lassan javul az elkóborolt kisoroszlán állapota

Több műtéten is átesett a Szabadka közelében talált oroszlánkölyök, állapota már stabil, de továbbra is nagyon rossz. Még mindig nem tudni, hogy került az út szélére az állat.

A múlt héten Szabadka környékén megtalált oroszlánkölyök továbbra is rossz, de már stabil egészségi állapotban van – írja a Magyar Szó a subotica.com információira hivatkozva. Továbbra sem tudni, hogy került a vajdasági település környékére az állat, szenvedése azonban ismét rávilágít az illegális állatkereskedelem veszélyeire.

A hússal is most ismerkedik az oroszlánkölyök

A Kikica névre keresztelt oroszlánkölyköt múlt csütörtökön találták meg Szabadka közelében, az út szélén. Az állatra lesoványodott állapotban leltek rá, súlyos sérülésekkel, mindkét hátsó lába el volt törve. Az állapotát azonnali műtéttel tudták csak stabilizálni, majd a Palicsi Állatkertbe szállították és ott helyezték el.

Az állatkert szerint nagyon rossz állapotban került hozzájuk a kis oroszlánkölyök: rossz vérképpel, gyulladásokkal, parazitákkal, egy elfertőződött sebbel és fájdalmakkal küzdött. A táplálásával is gondok voltak, a húsra adott reakciójából úgy tűnt, még sosem fogyaszthatott ilyen táplálékot. Infúzión keresztül antibiotikumot és fájdalomcsillapítókat is kapott, félő azonban, hogy a felépüléséhez ezek sem lesznek elegendőek. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!