Ritka óriáskorallra bukkantak

A Ausztrália partjai mentén található Nagy-korallzátonyon fedezték fel a különleges korallt.

Egy gigantikus, 10,4 méter széles korallt fedeztek fel kutatók Ausztrália partjai mellett. Ez a Nagy-korallzátonyon talált legszélesebb korall, egyben 5,3 méterrel az egész korallzátony hatodik legmagasabb ismert korallja - közölték a kutatók pénteken a Scientific Reports tudományos folyóiratban. Az Orpheus-sziget közelében talált bő 400 éves kő- vagy tömbkorall a virágállatok Porites-csoportjához tartozik, felszínének 30 százalékát szivacsok és algák borítják.

A legöregebb koralzátonyok egyike a térségben

A Porites-korallok növekedése leginkább a tengerfelszín átlagos hőmérsékletével függ össze, ennek alapján a kutatók úgy tartják, hogy az óriáskorall évente 1,21 centimétert nőtt. Ebből az következik, hogy életkora 421 és 438 év között lehet, vagyis jóval azelőtt született, hogy az európaiak átkutatták és benépesítették Ausztráliát - írta a Douglas megyei James Cook Egyetem Adam Smith vezette kutatócsoportja.

Az Ausztrál Tengertudományi Intézet (AIMS) 436 évre kalkulálta a legöregebb virágállatok életkorát 328 vizsgált Porites-koralltelepen, így a most felfedezett példány a legöregebbek közé tartozik a Nagy-korallzátonyon.

A hatalmas tömbkorallnak a tudósok a Muga Dhambi nevet adták, amely a térségben élő manbarra őslakosok nyelvén Nagy Korallt jelent. Muga Dhambi a jelek szerint szerencsésen túlélte azt a 99 korallfehéredést, amely 1575 óta a Nagy-korallzátonyt sújtotta, és látszólag nem okozott neki kárt az a 46 trópusi vihar sem, amelyet 1858 és 2008 között jegyeztek fel a térségben. Az óriáskorall felfedezői között szerepel egy 17 éves fiatal és Charlie Veron világhírű korallszakértő, aki a világ korallfajainak 20 százalékát fedezte fel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!