Rekordalacsony az idei szén-dioxid-kibocsátás

A második világháború óta sosem csökkent egy év alatt annyit a globális szén-dioxid-kibocsátás, mint az idén az új típusú koronavírus okozta világjárvány miatt.

Az idei globális szén-dioxid-kibocsátást vizsgáló kutatás (Global Carbon Budget 2020) mintegy 7 százalékos visszaesésről számolt be - írja a BBC hírportálja. A Global Carbon Project elnevezésű szervezet megállapította, hogy a kibocsátás 2,4 milliárd tonnával csökkent idén, ezzel szemben a világgazdasági válság miatt 2009-ben mindössze félmilliárd tonnával, míg a második világháború után valamivel kevesebb mint egymilliárd tonnával mérséklődött.

közlekedés szén-dioxid kibocsátás
A szén-dioxid-kibocsátás nagy része a közlekedésből származik. Fotó: Getty Images

A lezárásoknak köszönhető a csökkenés

Európában és az Egyesült Államokban 12 százalékos volt a csökkenés, a térség néhány országában ennél is jelentősebb: az elemzés szerint Franciaországban 15, az Egyesült Királyságban 13 százalékkal bocsátottak ki kevesebb szén-dioxidot.

A Földön utoljára 3-5 millió évvel ezelőtt volt hasonló szinten a szén-dioxid-koncentráció - a részletek itt olvashatók.

"Ez a két ország a lezárások két nagy hullámát szenvedte el, melyek másokhoz képest szigorúak voltak. A kibocsátás nagy része ebben a két országban a közlekedésből származik, az iparból és már ágazatokból kevésbé. Ez még inkább igaz Franciaországra, ahol 40 százalék ered a közlekedésből, mivel az áram nagy hányadát atomerőművekben állítják elő" - mondta el Corinne Le Quéré, a tanulmány egyik készítője, a Kelet-Angliai Egyetem kutatója. A repülést súlyosan érintette a világjárvány, ezért várhatóan 40 százalékkal marad a tavalyi szint alatt az ágazat szén-dioxid-kibocsátása az év végéig.

Kína az egyetlen kivétel

Egy országra, Kínára nem vonatkozik a világtendencia. A kutatócsoport becslése szerint 1,7 százalékkal csökkenhet a kibocsátás, de egyes elemzések arra utalnak, hogy a gazdaság magához tért már annyira, hogy növekedhetett is a környezet terhelése. "Minden adatkészlet azt mutatja, hogy februárban és márciusban nagy volt a kínai kibocsátás visszaesése, de az év vége felé más képet látunk: a napi érték a tavaly év végiek közelébe ér, sőt egyes becslések szerint a teljes év meghaladja a tavalyi kibocsátást a pandémia ellenére" - mondta Jan Ivar Korsbakken.

A kutatásban részt vevő összes tudós egyetért abban, hogy 2021-ben megnövekszik a szén-dioxid-kibocsátás, ezért azt kérik, inkább "zöld" újrakezdést támogassanak az országok. A tanulmányt az Earth System Science Data című szaklap friss száma közölte.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra