Hova kerül Európa szemete?

A tavalyi évben összesen 33 millió tonna hulladékot szállítottak az Európai Unió területéről nem EU-tagországokba – tette közzé az Eurostat szerdán.

Ezzel, ha a duplájára még éppen nem is, de 77 százalékkal emelkedett az EU hulladékexportja 2004 óta. A legtöbb, mintegy 14,7 millió tonna hulladék Törökországba került tavaly, háromszor több, mint 2004-ben, és jelentősen meghaladva az Indiába szállított 2,4 millió tonnát – írja az Eurostat . Az uniós hulladék célországainak listáján dobogós helyen áll Egyiptom is 1,9 millió tonnával, megelőzve Svájcot (1,7) és a Brexit óta immár EU-n kívüli Egyesült Királyságot (1,5). Érdemes továbbá megemlíteni a rangsorban hetedik Pakisztánt, amely 2004-ben még csupán 100 ezer tonna hulladékot fogadott, míg tavaly már 1,3 millió tonnát.

papírhulladék, szemét, hulladékszállítás
Több mint 4 millió tonna papírhulladékot exportált tavaly az EU. Fotó: illusztráció, Getty Images

A hulladékexport legnagyobb részét, 59 százalékát a vasfémhulladék tette ki. Az összesen 19,5 millió tonnából 13,1 millió került Törökországba. Papírhulladékból 4,4 millió tonnát tett ki az export mennyisége, amiből 1,2 millió tonnát India, 900 ezer tonnát Indonézia, 400 ezer tonnát Törökország vett fel.

Miközben 33 millió tonna hulladékot szállított határain kívüli országokba, az EU 19,7 millió tonnát importált is. Ez 11 százalékos emelkedést jelent 2004 óta. Vasfémhulladékból 5,5 millió tonna érkezett tavaly az EU területére, aminek mintegy harmada az Egyesült Királyságból származott. Emellett 2,4 millió tonna papírhulladékot is behoztak az EU tagországai, legnagyobb részben, 42 százalékban szintén a britektől. Az unió tagállamain belüli hulladékszállítás mértéke évente hozzávetőleg 70 millió tonnára tehető.

A hulladék lehetőségeket és veszélyeket is rejt

Mint azt az Európai Bizottság honlapja írja , a nemzetközi hulladékkereskedelem egyre növekvő ágazat. A hulladék újrafelhasználva értékes erőforrássá, illetve nemcsak gazdasági, hanem környezetvédelmi szempontból is hasznossá válhat. Helyettesíti az új anyagokat, hozzájárulva így a körforgásos gazdasághoz.

Az EU hulladékexporttól való függőségének egyik fő oka ugyanakkor, hogy a tagországok túl sok hulladékot termelnek. További probléma, hogy az export célországaiban sok esetben hiányoznak a hulladékgazdálkodás fenntarthatóságát biztosító részletes rendelkezések. A harmadik országokban pedig a meglévő szabályokat is megkerülő illegális kereskedők által folytatott környezeti bűnözés újabb nehézségeket teremt. A bűnszervezetek egyre inkább felismerik a hulladékbűnözés jövedelmezőségét.

Az Európai Bizottság 2021 végén javaslatot tett az EU hulladékszállítását szabályozó 2006-os rendelet felülvizsgálatára és módosítására. A javaslat céljai közé tartozik, hogy csak akkor lehessen EU-n kívül országba hulladékot exportálni, ha azt ott garantáltan környezetkímélő módon kezelik. Ilyen módon az illegális hulladékszállítás ellen is határozottabban lépne fel az EU. Emellett uniós célkitűzés a hulladéktermelés csökkentése is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra