A dermesztő februári hidegben sem fagyott be a Balaton – itt a magyarázat

Idén február közepén az átlagosnál lényegesen hidegebb időjárás volt az országban, a Balatonon mégsem alakult ki összefüggő jégtakaró. A HungaroMet szakértői szerint mindez annak következménye, hogy a magyar tenger jobban meg tudta tartani a napsütés energiáját.

Korábban az igazán hideg teleken rendszerint egy nyugalomba jutó hidegfront után fagyott be a Balaton felszíne. A hidegfronttal járó fagyos szél egész mélységében átkeverte a tavat, majd az éjszaka elcsendesedő hullámzás nyomán a víz felszínéről meginduló hosszúhullámú kisugárzás annyira lehűtötte a vízfelszínt, hogy reggelre megjelent az összefüggő, sima jég. Ritkábban előfordult az is, hogy egyáltalán nem állt le a hideg szél, így hullámzás közben, jégkockákat képezve fagyott be a Balaton – írja hétfőn kiadott elemzésében a HungaroMet.

részben befagyott kikötő Balatonberényben 2025. január 2-án
Idén nem alakult ki egybefüggő jégtakaró a Balaton felszínén. Fotó: MTI/Katona Tibor

Az idei februári hideg periódus során a térséget elárasztó hideg levegő és a talajfelszín is meglehetősen száraz volt, így nem alakult ki az ilyenkor szokásos köd vagy alacsony szintű felhőzet. Ennek következtében a nappali órákban a rövidhullámú napsugárzás által nagyobb mennyiségű energia jutott a Balaton felszínére. A rövidhullámú – vagy látható tartományú – napsugárzás mélyebben be tud jutni a vízfelszín alá, ezért van például a tengerben világos akár 50-100 méter mélységben is. Míg a talajfelszínt csak 1-2 centiméter vastagságban melegíti fel a februári napsugárzás, addig a jégmentes Balatonnál teljes mélységében elosztva történik az energiaátadás.

Ezzel szemben éjszaka a lehűlés egyik motorja a hosszúhullámú kisugárzás, amely viszont csak közvetlenül a víz felszínéről történik, így a mélyebb vízrétegekből nem jut ki sugárzási energia. Sugárzási szempontból tehát a Balaton egyfajta üvegházként működik, szemben azzal a vékonyabb talajfelszínnel, amely nappal gyorsan felmelegszik, éjszaka pedig gyorsan le is hűl. Mivel az energia-egyensúlynak hosszabb távon a víznél is fenn kell maradnia, ezért kisebb részben a vízfelszín és a levegő közvetlen érintkezése során adódik vissza valamennyi hő a légkörbe, nagyobb részben pedig a víz párolgásával. A vízfelszín párolgása során a víztömeg egy része nagyobb energiaállapotú vízgőzzé alakul át, elhagyva a vízfelszínt, ezáltal a párolgás tömeghez kötötten energiát visz ki a vízből. Ezt az energiát a párolgási hővel számszerűsítik a fizikában. A párolgás viszont függ a hőmérséklettől, amely február közepén éjszakánként nagyon alacsony volt, így a párolgással járó hőleadás is csekélyebb volt.

Összevetve a nagyobb tömegű, nagyobb vízmélységű és nagyobb vízfelületű Balatont a talajjal, vagy a sekély tavakkal, elmondható, hogy a Balaton a rövidebb ideig tartó, de már jelentősebb februári napsütés hőenergiáját jobban meg tudta tartani. Mindez pedig hozzájárult ahhoz, hogy az átlagosnál alacsonyabb hőmérséklet ellenére sem fagyott be a magyar tenger.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!