Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Pocsékul élünk? Megmutatjuk, mennyire
Sokat iszik, betegen él, sokat jár orvoshoz, sokat költ gyógyszerre, korán hal - nagyjából ilyen kép rajzolódik ki egy magyarról az OECD egészségügyi jelentése alapján. Máshogy összefoglalva: Magyarország szinte minden mutatóban a rangsor rosszabbik végén van.
Csak humbug a krioterápia?
Egy lelkes 24 éves kísérletező, Chelsea Ake-Salvacion, aki állítólag nagy híve volt az egész test mélyhűtésén alapuló krioterápiának, létrehozott egy ezzel foglalkozó központot Las Vegas külvárosában. De Ake-Salvacion rajtavasztett, s lehet, hogy az egész eljárás is.
Az ország belefullad a saját szennyezésébe
A közlekedés, a fűtés és az időjárás a szmoghelyzet fő okozói, a felelős pedig természetesen maga az ember. A légszennyezés rengeteg betegséget okoz, emberi életeket rövidít meg. És ha azt hiszi, hogy el tud menekülni előle egy csendes kis faluba, nagyon téved.
Humánmeteo: álmosak leszünk a ködtől
Csütörtökön sem érkezik front hazánk területére. Egyre többfelé várható tartósan ködös idő, az itt élők fáradtságot, álmosságot, dekoncentráltságot tapasztalhatnak. A szálló por koncentrációja többfelé az egészségügyi határérték közelében van, vagy már túl is lépte.
Megfagy az ereinkben a vér: mi zajlik le a testünkben?
Mindenki ismeri azt az érzést, amikor megfagy az ereinkben a vér, rettegést, halálfélelmet élünk át. Nem mindegy azonban, hogy ezt az érzést otthon, a kanapéban ülve, horrorfilmet nézve éljük át, vagy pedig olyan helyzetbe kerülünk, mint a horrorfilm hőse. Mi történik ezalatt az agyunkban? Mi okozza a halálfélelem érzését? A Reactions ismeretterjesztő videójából kiderül.
Titkos kórház Budapest alatt
Egy kilométer hosszú, a budai Vár alatt rejlik, a harmincas években még csak egy vízvezeték látta el, amely az 1944-es ostrom első heteiben ráadásul fel is robbant. 1956-ban pár napra újjáéledt, hogy aztán a hatvanas évekre atombiztossá tegyék, és 2002-ig titkosítsák. A budai Sziklakórházban ma már látványos múzeum működik.
A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.