Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Adventi koszorúk: erre figyelmeztet a katasztrófavédelem
Ma gyújtjuk meg az adventi koszorú első gyertyáját, ezzel elkezdődik az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Ha azonban nem biztonságos koszorút veszünk vagy készítünk, esetleg nem megfelelő helyre tesszük a díszt, könnyen bekövetkezhet a baj, amikor már csak a tűzoltók segíthetnek.
Probléma lehet a lélegeztetőgépekkel egy magyar kórházban
Több forrásból is úgy értesült a Népszava, hogy nem minden lélegeztetőgép működik kifogástalanul a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, egyes eszközök több alkalommal is meghibásodtak. A gyártó cég elismerte, hogy kaptak jelzést a problémáról, az operatív törzs azonban egyelőre nem nyilatkozott a témában.
Koronavírus: újabb csodaszereket ígérnek a csalók
Csalók kínálnak csodaszereket a koronavírus ellen Müller Cecília országos tisztifőorvos, Zacher Gábor toxikológus és Csókay András idegsebész főorvos nevével visszaélve - figyelmeztetett a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki sajtótájékoztatóján Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője.
Koronavírus: a kutyasétáltatók nagyobb eséllyel kapják el
Akár van kutyánk, akár nincs, azt mindnyájan tudjuk már, hogy a kutyatartók este nyolc után is levihetik kedvenceiket. És bár a többség igyekszik ilyenkor, illetve a többi napszakban is távolságot tartani másoktól, maszkot viselni és sétáltatás után rögtön kezet mosni, a tudósok szerint még ez sem feltétlenül elegendő a koronavírus-fertőzés kivédéséhez.
Féreghajtóval a COVID-19 ellen? Veszélyre figyelmeztet a Nébih
Állatorvosok szerint az utóbbi időben megnövekedett az érdeklődés az ivermektint tartalmazó állatgyógyászati készítmények iránt. Ennek oka, hogy a hatóanyaggal kapcsolatban felvetődött, hatékony lehet az új koronavírus okozta COVID-19 gyógykezelésében. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azonban arra figyelmeztet, hogy az állatgyógyászati készítmények emberi alkalmazása semmilyen körülmények között nem engedélyezett, ráadásul veszélyes is lehet.
Koronavírus: ilyen COVID-19-cel szülni
Életet adni egy gyermeknek nem egyszerű feladat, főleg egy világjárvány kellős közepén. Előfordulhat, hogy sem a partnerük, sem a dúlájuk nem lehet a kismamák mellett szülésnél. Ha pedig esetleg az édesanya szenved COVID-19-ben, azt tovább súlyosbíthatja a karantén miatti magány. Szerencsére azonban úgy tűnik, a csecsemők jól viselik a helyzetet, 6-8 hetes korukra nagyrészt egészségesekké válnak. Cikkünkben érintettek és szakemberek beszélnek a kialakult helyzetről.
Koronavírus: ennyire súlyos lesz a helyzet 2 hét múlva
Két hét múlva már naponta csaknem 180-an fognak meghalni a koronavírus-fertőzéshez köthetően, év végéig pedig több mint 9200 áldozatot követelhet a koronavírus-járvány, amennyiben nem lesznek további szigorítások, de lazítások sem - olvasható ki a washingtoni kutatók előrejelzéséből.
WHO: mondjunk le a karácsonyi összejövetelekről
Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a jelenleg érvényben lévő korlátozásokat meghosszabbítják-e karácsonyig, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mindenesetre azt tanácsolaja, hogy a koronavírus-járvány miatt idén ne szervezzünk nagy családi összejöveteleket.
Undorító kenyérgyárat leplezett le a Nébih
Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat - többek között penészes helyiségeket és eszközöket - tártak fel egy Csongrád-Csanád megyei sütőipari üzemben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. A sütőüzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették az általános szennyezettség, továbbá a jelöletlen, nem nyomon követhető, valamint lejárt minőségmegőrzési idejű alapanyagok miatt.
A rossz minőségű levegő ennyire káros
Szakértők szerint a rossz minőségű levegő legalább annyira káros, mint a dohányzás: becslések szerint Magyarországon évente hozzávetőlegesen 13 ezer ember hal meg idő előtt a légszennyezettség következtében - hívta fel a figyelmet a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Klímapolitikai Intézetének közleménye.
A klímaváltozás számlájára írható ez is
A klímaváltozás miatt melegebb teleken megnövekszik a vízbefulladásos halálozás aránya egy kanadai tanulmány szerint. A kutatók arra figyelmeztettek, hogy különösen nagy a veszély idén, mivel a pandémia miatt sokkal többen sportolnak és mozognak a szabadban.
Koronavírus: erre figyelmeztetik Magyarországot
Biztonsági aggályokat vetnek fel és rombolhatják a közbizalmat a koronavírus elleni orosz oltóanyag importjára és esetleges használatára vonatkozó magyar tervek, mivel a vakcinát még nem engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) - figyelmeztetett csütörtökön az Európai Bizottság.
Hazánk északkeleti, északi harmadában túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk. Másutt a látási viszonyok javulnak, illetve a rétegfelhőzet is elkezd zsugorodni, szakadozni, azonban maradnak egész nap borult, párás részek. A borult területeken hószállingózás, ónos szitálás előfordulhat. A keleties szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet -5 és +2 fok között valószínű. Késő estére -14 és -3 fok közé hűl le a levegő. Vasárnapra nem várható jelentős fronthatás, az időjárás azonban így is megterhelő lehet az érzékenyebbek számára.