Probléma lehet a lélegeztetőgépekkel egy magyar kórházban

Több forrásból is úgy értesült a Népszava, hogy nem minden lélegeztetőgép működik kifogástalanul a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban, egyes eszközök több alkalommal is meghibásodtak. A gyártó cég elismerte, hogy kaptak jelzést a problémáról, az operatív törzs azonban egyelőre nem nyilatkozott a témában.

Azt, hogy valami baj van a zalaegerszegi intenzív osztályon használt egyes gépekkel, az intézmény két dolgozója is megerősítette a lapnak . A Népszava megkereste a kórházat, de azt a választ kapták, hogy a jelenlegi eljárásrendnek megfelelően a felvetett kérdéssel kapcsolatban az operatív törzs ad felvilágosítást.

Az operatív törzshöz, illetve a kormányzati tájékoztatási központhoz november 17-én fordult a lap, megkeresésükre azonban csütörtök esti (november 26-i) lapzártájukig nem érkezett válasz. Mivel a hatályos jogszabályok szerint az orvostechnikai eszközökkel kapcsolatos váratlan eseményeket a kórház köteles jelenteni az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnek (OGYÉI), megkeresték ezt a szervezetet is. Választ viszont innen sem kaptak csütörtök estig.

A koronavírus-fertőzés miatt sok beteg lélegeztetőgépre kerül.
A koronavírus-fertőzés miatt sok beteg lélegeztetőgépre kerül. Fotó: Getty Images

A gyártó cég tud a problémáról

Hogyan működik a lélegeztetőgép? Mutatjuk! A lélegeztetőgép jelenleg a legfontosabb műszaki termék a világon. Akkora keresletrobbanásra, amelyet a koronavírus-járvány okozott, senki sem volt felkészülve. Hogyan lehetne mégis annyi gépet gyártani, amennyi elég volna a világnak? Részletek itt .

Azzal a kínai céggel ugyancsak felvették a kapcsolatot, amely gyártja az állítólag meghibásodó Crius V6 Northern típusú lélegeztetőgépeket. A Northern Meditec Ltd. kereskedelmi igazgatója, Leo Lee azt mondta, jelentős mennyiségű lélegeztetőgépet adtak el egy magyar cégen keresztül, a problémáról pedig úgy nyilatkozott: "A COVID-19 miatt nem könnyű megállapítani a valódi problémát, hogy mi történt a lélegeztetőgépeinkkel, lehet, hogy a lélegeztetőgép miatt történt, lehet, hogy a lélegeztetőgép helytelen üzemeltetése miatt. Csak vázlatos visszajelzést kaptunk az értékesítőnktől és a kórháztól. De nincs ok aggodalomra, gyártó cégként magyarországi partnerünkkel kezeljük a problémát és dolgozunk a megoldáson."

Lee arról azonban nem beszélt, mely cég a magyarországi partnerük, és mikor, mennyit, mennyiért vett Magyarországra a Crius V6 Northern típusú lélegeztetőgépből , mivel ez szerintük üzleti titok.

Infektológus: létszámkorláthoz kellene kötni a karácsonyi bevásárlást - arról, hogy mit mondott még Pusztai Erzsébet, az nlc.hu cikkében olvashat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.