Életmód
Veszélyben
Balesetek, időjárási frontok, extrém időjárási helyzetek, rovarcsípések, elsősegély
Mentőautóval karambolozott, majd szó nélkül elhajtott
Vádat emeltek egy autóbuszvezető ellen, aki járművének oldalrácsával egy megkülönböztető jelzést használó mentőautónak ütközött, majd segítségnyújtás nélkül magára hagyta a mentő súlyosan megsérült vezetőjét. A vétkes sofőr a segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt várhatóan pénzbüntetést kap majd.
Koronavírus: mi alapján dönthet az orvos élet és élet között?
Megfelelő védekezés nélkül az új típusú koronavírus terjedése olyan mértékben felgyorsulhat, hogy a megnövekedett betegszám mellett kimerülnek az egészségügyi ellátórendszer kapacitásai. Előállhat tehát olyan helyzet, amikor az orvosoknak muszáj dönteniük, mely betegek megmentésére áldozzák a korlátozott forrásokat, és kik azok, akiken nem tudnak segíteni. Lássuk, milyen tényezőket kell figyelembe venni a súlyos döntésnél.
Így léphetünk fel a gyermekbántalmazás ellen
Mit tegyek, ha egy szülő a gyermekét szidalmazza a játszótéren? Hogyan beszéljek a gyerekemmel, ha bántalmazza a társait? Meg tudom védeni a gyerekemet a bűnözőktől a neten? - ilyen kérdésekre ad gyakorlati választ az UNICEF Magyarország kiadványa.
Ilyen a COVID-betegek élete gyógyulás után
Önmagában is rendkívül nehéz élethelyzetet teremt, ha valakinél olyan súlyos tünetekkel jelentkezik a COVID-19, ami miatt kórházi ápolásra szorul. Egy friss amerikai tanulmány szerint ugyanakkor gyakran a gyógyulást követő időszak is számos megpróbáltatást tartogat.
Koronavírus: a magyar települések 85 százaléka érintett
Az új típusú koronavírus már a magyar települések 85 százalékán felütötte a fejét, ezért mindenkire úgy kell tekintenünk, mintha köztudottan vírushordozó lenne - figyelmeztetett Müller Cecília orszgos tisztifőorvos az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Koronavírus: 30 nap múlva egy könnyebb időszak jöhet
Ha 30 napig mindenki be tudja tartani a koronavírus-járvány miatt bevezetett új szabályokat, akkor egy sokkal jobb és könnyebb időszak jön, és az egészségügy is végig működőképes marad - jelentette ki Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
Koronavírus: így jutnak vakcinához a magyarok
A kormány újabb, a veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli védelmi intézkedésről döntött. Ennek lényege, hogy a magyar emberek egészségének és életének védelmében egyszerűsítik és felgyorsítják az új típusú koronavírus ellen külföldön gyártott oltóanyagok és gyógyszerek Magyarországra történő behozatalát - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Koronavírus: már 52,1 millióan kapták el
Tavaly év vége óta már 52,1 millió embert fertőzött meg és 1,28 millió életet követelt világszerte az új típusú koronavírus. Közben viszont a gyógyultak száma már meghaladta a 33,9 milliót - derült ki a Johns Hopkins Egyetem csütörtök reggeli összesítéséből.
Koronavírus: ezért ölnek le több millió nyércet
Az új típusú koronavírus nyérceket is képes megfertőzni, sőt, a szőrméjük miatt farmokon tenyésztett állatokról vissza is terjedhet az emberre. Az eközben fellépő mutációktól tartva Dániában a múlt héten elrendelték a teljes helyi állomány elpusztítását - azaz mintegy 17 millió nyérc kiirtását. A dán parlamenti ellenzék ugyanakkor nem fogadta el az intézkedés végrehajtásához szükséges sürgősségi jogszabály tervezetét, így a nyércek jövője egyelőre kérdéses.
Koronavírus: maszkok adományozásával segítenek
A koronavírus-járvány elleni védekezés segítése érdekében tízmillió védőmaszkot adományoz a közintézményeknek és a határon túli magyaroknak a Pápai Hús Kft. tulajdonosa, a CHI FU Hungary cégcsoport és Frank Liu magyar állampolgársággal is rendelkező nemzetközi befektető.
Koronavírus: fejlemények a vakcina ügyében
Az Európai Bizottság lezárta a vakcinabeszerzésről szóló tárgyalásait az amerikai Pfizer és a német BioNTech vállalatokkal a koronavírus elleni oltóanyag európai biztosítására - közölte Eric Mamer, az Európai Bizottság szóvivője. A magyar külgazdasági és külügyminiszter, Szijjártó Péter pedig az RT orosz televíziócsatornának úgy nyilatkozott, arra kell törekedni, hogy minél több forrásból lehessen vakcinát beszerezni.
Koronavírus: ingyen utaznak a frontvonalban dolgozók
Az egészségügyi dolgozók, valamint a védekezésben részt vevő orvos- és egészségtudományi hallgatók is térítésmentesen használhatják a közösségi közlekedési eszközöket országszerte - jelentette be Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
Ismét romlanak a látási viszonyok, többfelé képződik akár sűrű (zúzmarás) köd, így nagyrészt borult, párás, ködös idő várható. Több helyen - de egyre inkább keleten - fordulhat elő gyenge intenzitású, jellemzően ónos csapadék. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére -5 és +3 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és +1 fok között alakul, de a kevésbé felhős északkeleti tájakon ennél több fokkal hidegebb lehet a reggel. Az orvosmeteorológiai helyzet most kedvezően alakul, nem várható számottevő fronthatás.