Ilyen a COVID-betegek élete gyógyulás után

Önmagában is rendkívül nehéz élethelyzetet teremt, ha valakinél olyan súlyos tünetekkel jelentkezik a COVID-19, ami miatt kórházi ápolásra szorul. Egy friss amerikai tanulmány szerint ugyanakkor gyakran a gyógyulást követő időszak is számos megpróbáltatást tartogat.

"Ha nem taposunk a fékre azonnal, akkor decemberben a karácsonyi ünneplés helyett nemzeti temetés lesz" - véli a Magyar Orvosi Kamara korábbi elnöke. Részletek itt.

"Eredményeink arra utalnak, hogy a COVID-19 hatásai messze túlmutatnak a kórházakon és az egészségen. A betegség mentális, fizikai és pénzügyi szempontból egyaránt nehéz terhet ró a túlélőkre" - mutatott rá Vineet Chopra, a tanulmány vezető szerzője, a Michigani Egyetem kutatója. Mint azt az intézmény közleménye írja, Chopra és munkatársai összesen 1250 olyan COVID-19-beteg egészségügyi adatait vizsgálták át, akiket a tavasz és a nyár folyamán kezeltek Michigan állam kórházaiban. Ez volt az egyik első amerikai állam, ahol az esetszámok emelkedése kiugró csúcsot ért el a járvány megjelenését követően. Mintegy félezer pácienssel telefonos interjút is készítettek a kutatók 60 nappal a kórházi kezelés lezárulta után. Az érintettek 7 százaléka elhunyt, negyedük pedig újra kórházba került a két hónapos intervallumban.

A gyógyult COVID-betegek gyakran sokáig nem tudnak még visszatérni normális életükhöz
A gyógyult COVID-betegek gyakran sokáig nem tudnak még visszatérni normális életükhöz. Fotó: Getty Images

Összességében a megkérdezettek közel 40 százaléka fogalmazott úgy, hogy hiába gyógyultak meg, még két hónap elteltével sem tudtak visszatérni a normális életvitelükhöz. Mi több, 12 százalékuk kifejezetten arra panaszkodott, hogy a legalapvetőbb feladatok terén sem képes az önellátásra, vagy legalábbis nem olyan jól, mint a koronavírus-fertőzést megelőzően. A válaszadók 23 százaléka válaszolt úgy, hogy nehézlégzést tapasztal már rövid lépcsőzés hatására is, illetve általában véve harmaduk küzdött tartósan COVID-szerű tünetekkel , beleértve például az ízlés és a szaglás bizonyos fokú levesztését. A résztvevők nagyjából fele mondta azt, hogy a betegség érzelmileg is kihatással volt rájuk, szakember segítségét ugyanakkor csak kevesen kérték emiatt.

Azok közül, akik a betegséget megelőzően aktívan dolgoztak, 40 százalék számolt be arról, hogy nem tudott újra munkába állni. Többségük egészségügyi okokból, az érintettek egy kisebb része pedig azért, mert elvesztette az állását. Azok körülbelül egynegyede pedig, akik visszamentek dolgozni, vagy csökkentett óraszámban, vagy csökkentett feladatvállalással voltak csak képesek ellátni a munkahelyi teendőiket egészségi állapotuk következtében. A megkérdezettek több mint egyharmada tapasztalta úgy, hogy a COVID-19 a pénzügyi helyzetükre is kihatással volt, és közel egytizedük kifejezetten arra panaszkodott, kénytelenek voltak felélni a megtakarításaik zömét.

A vizsgálatba bevont betegek átlagéletkora 62 év volt. A COVID-19 kialakulásakor 14 százalékuk semmilyen krónikus betegségben sem szenvedett, illetve sokan mindössze magas vérnyomással küzdöttek. Az olyan jól ismert rizikófaktorok , mint a cukorbetegség, a szív-érrendszeri betegségek és a vesebetegségek, csupán a páciens körülbelül negyedénél álltak fenn. Mindazonáltal az intenzív osztályos ellátásra szoruló fertőzöttek 63 százaléka életét vesztette vagy még a kórházban, vagy az elbocsátást követő két hónapon belül.

A Michigani Egyetem kutatóinak eredményeit bemutató tanulmány az Annals of Internal Medicine című folyóiratban jelent meg.

A járvány intenzív hazai terjedése miatt tilos karácsonyi vásárokat tartani. Minderről bővebben olvashat társportálunk, a 24.hu cikkében .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra