Koronavírus: estére tömeg lehet a boltokban

Nem volt a tavaszihoz hasonló roham az élelmiszerüzletekben, illetve az átlagosnál több vásárló szerdán napközben, de a kereskedők arra számítanak, hogy esténként élénkül majd a forgalom az előre hozott zárás miatt.

Tavasszal, a koronavírus-járvány első hullámában megjelent "pánikvásárlás" oka az volt, hogy áruhiánytól féltek a vevők. De kiderült, hogy ettől nem kell tartani, így most nincs jele vásárlói rohamnak - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kereskedők jelzései alapján sok üzletben a kora délutáni órákban a szokásosnál valamivel nagyobb volt a forgalom.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus Magyarország, koronavírus boltok, koronavírus üzletek, koronavírus kereskedelem, koronavírus vásárlás, koronavírus élelmiszerboltok,
A korábbi zárás miatt estére tömeg lehet a boltokban.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Minden bolt bezár este 7-kor

A tavaszi helyzettől eltérően most az élelmiszerüzleteknek is a megszokottnál korábban kell bezárniuk, tehát át kell ütemezniük a beszerzéseiket azoknak, akik eddig késő este jártak bevásárolni - jelezte. Mint mondta, a kereskedők arra számítanak, hogy a zárás előtti időszakban a szokásosnál nagyobb lesz a forgalom a boltokban. A vásárlóknak ugyanis még meg kell szokniuk a koronavírus megállítását célzó új szabályokat.

Nem lesz egyszerű az átállás

Koronavírus: háromféle viselkedésforma van itthon - olvassa el a részleteket!

Az OKSZ főtitkára elképzelhetőnek nevezte, hogy lesznek olyan helyzetek, amikor a távolságtartási szabályok betartása érdekében az üzletek korlátozhatják az egyszerre ott tartózkodó vevők számát. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az új típusú koronavírus elleni küzdelmet segítő jogszabály szerint este 7 óra után az üzletekben az ott dolgozókon kívül más nem tartózkodhat. Ez azt jelenti, hogy a vásárlást be kell fejezni legkésőbb este 7-ig, ami okozhat feszültséget a vásárlók körében, hiszen eddig megszokták, hogy zárás előtt egy perccel is bemehettek a boltokba.

A kórház előtt szerenádozott feleségének a 81 éves férfi - a részletekért olvassa el társportálunk, az nlc.hu cikkét!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.