Viharba kerültek, horgászokat kellett menteni a Balatonból

Két horgászhoz riasztották a balatoni vízirendőröket kedd este, akik magatehetetlenül hánykolódtak egy csónakban, miután a vihar elsodorta őket a parttól.

Az egyenruhások késő este siettek a Balatonlelle előtti vízterületre. Arról kaptak ugyanis bejelentést, hogy a Balatonon tomboló viharban egy csónak sodródik a vízen. Végül meg is találták a járművet, fedélzetén két teljesen kimerült és átfázott szlovák férfivel – olvasható a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerda délutáni közleményében.

szlovák horgászok, Balatonlelle, vízrendészet
A két horgász csónakját Révfülöptől sodorta el a vihar. Fotó: police.hu

A két férfi a rendőrök kérdésére elmondta, Révfülöpnél horgásztak, amikor elkapta őket a vihar. Az erős szél egészen a déli partig sodorta a csónakot, a vízirendészet ott mentette ki őket a vízből. Csónakjukat a kikötőbe vontatták. A tavon egyébként már délutántól másodfokú viharjelzés volt érvényben.

A közlemény megemlíti, hogy noha még el sem kezdődött a nyári, a vízirendőröknek máris 24 esetben kellett összesen 41 embert kimenteniük a Balatonból. „Fontos tudni, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a berendezés percenként 45-öt villan, ilyenkor úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzésnél percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorlás hajók kivételével)” – hívja fel a figyelmet a rendőrség.

Amennyiben bárki bajba kerül a Balaton vízfelületén, vagy bajba jutott embert vesz észre, a 1817-es ingyenes segélyhívón tehet bejelentést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők estére a legtöbb helyen feloszlanak, nagy területen kiderül az ég. A dunántúli tájak fölé ugyanakkor egy felhősáv nyúlik be. Az ország döntő részén nem lesz csapadék, legfeljebb keleten fordulhat elő kevés helyen kisebb zápor. Az északnyugati szelet estig még élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérhetik, majd mérséklődik a légmozgás. Késő estére 6 és 15 fok közé hűl le a levegő. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!