Új koronavírus-mutációk szabadulhatnak a világra

A 2022 végén már dinamikusan terjedő, és a jövőben felbukkanó koronavírusváltozatok megfigyelésének fontosságára hívták fel a figyelmet közegészségügyi és fertőző betegségekkel foglalkozó szakemberek.

Ahogy arról témával foglalkozó cikkében a CNN Online is írt: a koronavírus omikron variánsának világszerte terjedő alváltozatai és a kínai járványhelyzet — ezzel együtt pedig az újabb lehetséges mutációk felbukkanása és térhódítása — miatt a szakemberek szerint nem szabad félvállról venni a járványhelyzet alakulását. Sőt. Most kell igazán résen lenni. 

Kína feladta, hogy megprpóbálja minden lehetséges eszközzel megakadályozni a koronavírus terjedését. Fotó: Getty Images

"Ugyan egy ideje nem történt nagyobb ugrás az omikron evolúciójában, ám lassan eljutunk abba a szakaszba, amikor erre megint figyelnünk kell” - idézte a lap Andrew Pekoszt, a baltimore-i Johns Hopkins Bloomberg Közegészségügyi Iskola immunológusát.

Az Egyesült Államokban jelenleg az omikron variáns XBB.1.5, BQ.1.1, BQ.1, BQ.1, BA.5 és XBB alváltozata felelős szinte az összes új esetért - az amerikai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (CDC) adatai szerint. Míg az XBB.1.5 a jelenlegi fertőzések 40,5 százalékát okozza — ami 20 százalékos növekedést jelent az előző héthez képest —, addig az XBB mindössze 3,6 százalékát.

A kínai járványhelyzet mindent felülírhat

Három évnyi szigor és többmilliós városok hermetikus lezárása után Kína december elején úgy döntött, hogy már nem követi a koronavírus-járvány esetében a zéró-tolerancia elvet, ami az exponenciálisan megugró új fertőzések száma miatt amúgy is tarthatatlan lett volna: az országban ugyanis decemberben elszabadult a járvány.

A Bloomberg News és a Financial Times vezető kínai egészségügyi tisztviselők belső információra hivatkozva múlt héten úgy saccolta, hogy december első három hetében körülbelül 250 millió ember kaphatta el a koronavírust Kínában. Eszerint Pekingben és Szecsuánban a lakosság közel fele koronavírusos lehet. 

A kialakult helyzet, a kínai turisták szabad áramlása a világban, és az, hogy a kínai kormány eddig nem osztott meg semmilyen információt az országban felbukkant koronavírus-változatok genetikai összetételéről, szakemberek szerint aggodalomra ad okot. Kérdés, hogy a COVID-19- trendek merre tarthatnak, emellett fennáll az új változatok megjelenésének kockázata is - ezt már William Schaffner, a nashville-i Vanderbilt Egyetem Orvosi Központjának fertőző betegségekkel foglalkozó professzora mondta a CNN-nek.

A valós adatokat nem lehet sokáig eltitkolni

"Egy új variáns kialakulásához az kell, hogy minél több eset forduljon elő, annál valószínűbb ugyanis, hogy a vírus olyan mutációkat kezd felhalmozni, amelyek gyorsabban és hatékonyabban terjedhetnek, vagy könnyebben kijátszhatják az immunvédelmet" - összegezte Andrew Pekosz. És ez a körülmény Kínában adott. "Ha mindezt kombináljuk a ténnyel, hogy a kínai lakosság nem az optimális vakcinákkal van beoltva, és az emlékeztető oltásokkal is le vannak maradva, az azt jelenti, hogy alacsony lehet a lakosság immunitása" - tette hozzá.

A Kínában jelenleg terjedő omikron-alváltozatok az ezeket nyomon követő nemzetközi adatbázissal, a GISAID-dal megosztott genomszekvenciák alapján nagyon hasonlítanak a 2022 júliusa és decembere között észlelt, globálisan keringő változatokra - írta a CNN Online, hozzátéve: szakértők szerint idén új, aggodalomra okot adó koronavírus-variánsok is megjelenhetnek. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet. Többfelé várható jellemzően kisebb mennyiséget adó, időszakos eső. Az északkeleti megyékben a legkisebb a csapadék esélye. Az északias szelet többfelé élénk, elsősorban az Nyugat-Dunántúlon és a Bükk, Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 14 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!