Miközben az egész világ a koronavírus-járványra szegezi tekintetét, nem szabad elfelejteni, hogy a régebb óta meglévő fenyegetések sem váltak egyszeriben semmivé. Előrejelzések szerint például az évszázad közepére évente 10 millió halálesetet okozhatnak világszerte olyan mikroorganizmusok, így baktériumok, vírusok, gombák és paraziták, amelyek ellenállóvá váltak a velük szemben alkalmazott antimikrobiális szerekre. Ez egy természetes folyamat eredménye, amely alapvető szerepet tölt be a mikrobák túlélésében és evolúciójában. Ugyanakkor olyan tényezők is felerősíthetik, mint az antimikrobiális szerek indokolatlan vagy túlzott mértékű használata, továbbá a nem megfelelő fertőtlenítési rutin, a nem megfelelő fertőzéskontroll, valamint a hibás élelmiszer-kezelés.
Mint azt Lara Marks és Ankur Mutreja, a Cambridge-i Egyetem kutatói a The Conversation oldalán megjelent cikkükben írják, a problémák többségét az antibiotikum-rezisztencia okozza. Napjainkra számos gyakori bakteriális fertőzés képes túlélni több antibiotikum hatását, beleértve a tüdőgyulladásért, húgyúti fertőzésekért, gonorreáért, tuberkulózisért és gyomor-bélrendszeri megbetegedésekért felelős kórokozókat egyaránt. A fenyegetés olyannyira súlyos, hogy elképzelhető, hogy rövidesen mintegy száz évvel veti vissza az orvostudomány fejlődését. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már 2014-ben arra hívta fel a figyelmet, hogy egy olyan jövő felé tartunk, ahol kisebb sérülések is életveszélyes fertőzésekhez vezethetnek, és számos orvosi beavatkozás rendkívül kockázatossá válhat, beleértve nagyobb sebészeti beavatkozásokat, a császármetszést vagy éppen a mesterséges megtermékenyítést egyaránt.
Azok, akiket valamilyen rezisztens fertőzés támad meg, jellemzően hosszabb és intenzívebb kórházi kezelésre szorulnak, nem mellesleg a gyógyulási, túlélési esélyeik is rosszabbak. Az antimikrobiális szerek elleni rezisztencia terjedése várhatóan a szegényebb országokat érinti majd a legsúlyosabban, ahol az antibiotikumok vény nélkül megvásárolhatók, az orvosi ellátáshoz való hozzáférés pedig jóval szűkösebb. Ezekben az országokban ráadásul már egyébként is jóval magasabb olyan fertőző betegségek előfordulási aránya, mint a malária, a tuberkulózis vagy a HIV, az utóbbi időben pedig még a COVID-19 is hatalmas terhet ró a lokális egészségügyre.
A pandémia miatti lezárások, kijárási korlátozások sok esetben hátráltatják a rutinszerű védőoltások beadatását, aminek okán mind az ENSZ , mind a WHO aggodalmának adott hangot a közelmúltban. A félelem alapja, hogy így fellángolhatnak olyan megelőzhető fertőző betegségek, mint a diftéria, a kanyaró és a járványos gyermekbénulás, amint a korlátozások megszűnnek. Ezen felül a COVID-19 miatt rengetegen szorulnak kórházi ellátásra. Márpedig ismert, hogy a kórházak ideális környezetet jelentenek a multirezisztens baktériumuk terjedéséhez, ezáltal óhatatlanul is fokozódhat az antibiotikum-felhasználás mértéke. Mindez a biológiai szerek személyi és környezeti fertőtlenítési célú alkalmazásával együtt tökéletes helyzetet teremt az antimikrobiális rezisztencia terjedéséhez.
A 1990-es évekig sokan reménykedtek, hogy a probléma megoldható lesz az antibiotikumok bölcsebb használatával és új szerek fejlesztésével . Azóta azonban visszaesett az újonnan fejlesztett antibiotikumok száma, így tehát az egyetlen lehetőség a folyamat lassítása. E téren, akárcsak a COVID-19 esetében, kulcsfontosságú szerep jut a minél szélesebb körű tesztelésnek. Csakhogy ebben az esetben igen nehéz a feladat.
Gyorsabb, olcsóbb tesztre van szükség
Amikor egy súlyos fertőzéssel küzdő beteggel állnak szemben, az orvosok többnyire kénytelenek úgy felírni egy antibiotikumot, hogy előtte nem tesztelik, mennyire fogékony az adott kórokozó az általuk felírt szerre. Ennek oka, hogy kevés a gyors, megbízható és megfizethető diagnosztikai teszt. A legtöbb fertőzés diagnózisához laboratóriumba küldik a pácienstől levett mintát, ahol aztán kitenyésztik a kórokozót, hogy tesztelhessék különböző antimikrobiális szerekre. Függően az adott patogéntől a folyamat rendkívül lassú is lehet: a tuberkulózisért felelős baktérium kitenyésztése például 30 napot vesz igénybe.
Az elmúlt évtizedben több molekuláris technika is megjelent a diagnózis felgyorsítására. Ezek a tesztek képesek beazonosítani azon gének és génmutációk jelenlétét, amelyek az antibiotikum-rezisztenciát biztosítják. Hátrányuk azonban, hogy általában kizárólag jól felszerelt kórházakban érhetők el, igen drágák, valamint speciálisan képzett személyzetet igényel a lefolytatásuk. Éppen ezért a Cambridge-i Egyetem tudósai egy olyan diagnosztikai felszerelés megalkotásán dolgoznak, amelynek használata egyszerű, olcsó, és amely könnyen hordozható, ráadásul az adatokat egy okostelefonos applikációba is képes feltölteni. Az eszköz elfér egy kézipoggyász méretű bőröndben, amire napelemeket is szereltek, hogy a világon bárhol használható legyen. A tesztet már ki is próbálták kolera beazonosítására Indiában és Malawiban.
Mint arra a kutatók rámutattak, mivel a teszt kórházon kívül, elhagyatottabb területeken is alkalmazható, így a molekuláris diagnosztikai eszközök költségének töredékéért is lehetővé teszi az antimikrobiális rezisztencia kimutatását. Márpedig a tesztelés ilyen mértékű költségcsökkentése kulcsfontosságú lehet ahhoz, hogy a világon csökkenjen a széles spektrumú antibiotikumok használata, illetve a készítmények túlzott mértékű vagy felesleges felhasználása.
