Új inváziós fajtól félhetünk itthon

Az élénkzöld lepkekabóca egyebek mellett a szőlőben tud problémákat okozni. A szakember szerint a későbbiekben előfordulhat, hogy fel kell lépni ellene.

Új inváziós faj, az élénkzöld lepkekabóca pusztít Magyarországon – írja az Infostart . A lap idézi Kóbor Pétert, az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének tudományos munkatársát, aki szerint egy észak-amerikai elterjedésű fajról van szó, de rokona a 2004 óta Magyarországon is ismert lepkekabócának.

inváziós faj, élénkzöld lepkekabóca, szőlő
Az élénkzöld lepkekabóca egyebek mellett a szőlőben tud problémákat okozni. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

„Ezek a rokon fajok közösségeket is alkotnak élőhelyükön; az átfedő élőhely, illetve tápnövényspektrumuk teszi ezt lehetővé. 2004-ben mutatták ki először a kontinensen Olaszországban, ezek után terjedni kezdett, Svájcból, Románia déli részéből, Szlovéniából, Ausztriából és Franciaországból ismerik hazánkon kívül” – magyarázta a szakember.

Az élénkzöld lepkekabóca táplálékába tartoznak a mezőgazdasági termesztés szempontjából fontos növények, elsősorban a szőlő , amelyben tojásrakásával tud problémákat okozni, mondta el Kóbor Péter. Azzal kapcsolatban, hogy szükséges-e ellene bármilyen fellépés, úgy fogalmazott: „Európában jelentős károkozása nem ismert, de terjedőben van. A későbbi események indokolhatnak beavatkozást.”

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +35 °C
Minimum: +16 °C

A szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól délután főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Másutt nem lesz csapadék. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.