Uganda véget vethet az AIDS-járványnak?

2030-ra megszüntethető lenne a gyilkos kór terjedése az országban.

Uganda kormány célja, hogy indítsanak nagyszabású kampányt a HIV-szűrés a polgárok számára. AZ UNAIDS-szel (az ENSZ HIV/AIDS programja) közösen meglátogatják az összes falut, és elvégeznek egy HIV-tesztet, hogy legalább a 90 százaléka az ugandaiaknak tisztában legyen a HIV-státuszával.

A fertőzötteknél harmadannyi idő alatt alakul ki az AIDS, mint más törzsekkel fertőzött egyéneknél. Kattintson! A program másik célja, hogy megszüntessék a járványt 2030-ra. Ha a betegek rendesen szednék a gyógyszereiket, az annyira lecsökkentené a vírust a vérben, hogy az lényegében kimutathatatlan szintre esne vissza, így mások megfertőzésének esélye is sokkal kisebbé válna.

Tehát az úgynevezett 90-90-90 stratégia célja az, hogy az emberek 90 százaléka tudja, ha beteg, 90 százalékuk kapjon antiretrovirális gyógyszert, és legalább 90 százalékuk rendesen szedje azt, szinte a teljes virologógiai elnyomásig, azaz hogy a vírus ne tudjon tovább szaporodni a szervezetben.

2030-ra megállíthatő lenne az AIDS-fertőzés Ugandában

Ha sikeres lenne a program, és ezt bevezetnék 2020-ig, akkor 2030-ra drasztikusan megfékezhető lenne a járvány. Igaz, rövidtávon ez a módszer meglehetősen költséges, de hosszútávon még mindig olcsóbb, mintha tovább romlana az AIDS helyzet az országban. Ezeket a költségeket azonban nemcsak Uganda finanszírozza, hanem nemzetközi összefogásból fedezik azokat.

HIV/AIDS helyzet Ugandában - A becslések szerint 1,7 millió ember HIV pozitív Ugandában - 2014-ben 127.000 ember fertőződött meg a vírussal - Minden órában, a hét ember Uganda hal meg a HIV/AIDS miatt

Így terjed az AIDS Az ok minden esetben a HIV-fertőzés. Terjedése leggyakrabban a következő módon történik: Nemi úton Homoszexuális férfiak között, főként anális közösülés útján, heteroszexuálisok között gyakrabban a férfi fertőzi meg a nőt, ritkábban a nő a férfit. Vér és nyálkahártya útján Intravénás kábítószer-élvezők között közös tű használata esetén; tűszúrás, nyílt seb és nyálkahártyával való közvetlen érintkezés esetén egészségügyi dolgozókat is veszélyeztet a betegség, ha az óvintézkedéseket nem tartják be és a védőruházatot nem használják. Injekció, sebzés Nem kellően fertőtlenített tűvel történő sebzés - beleértve az injekció adását, tetoválást és akupunktúrát is - létrehozhat fertőzést. Vérátömlesztés vagy vérkészítményekkel történő kezelés esetében ma már a gondosan végzett szűrővizsgálatoknak köszönhetően ez a lehetőség csak kivételesen adódhat. Anyáról magzatra méhen belüli vagy szülés közbeni fertőzéssel terjedhet a kór. Bővebben itt olvashat a betegségről!

Forrás: BBC

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!