Túlélhetjük a repülőgép-katasztrófákat?

Bár az elmúlt időszakban több repülőgép is eltűnt, lezuhant, a szakemberek szerint igen kicsi annak az esélye, hogy valaki ilyen katasztrófában veszítse az életét. Sőt a súlyos balesetek esetében is az utasoknak csak a negyede hal meg.

A szakemberek szerint annak az esélye, hogy valaki repülőgép-szerencsétlenségben veszítse el az életét, mindössze egy a 4,7 millióhoz. A legtöbb balesetnél az utasok és a személyzet nagy része életben marad, és a legsúlyosabb esetekben is csak a gépen lévők 24 százaléka hal meg – ez derül ki legalábbis az amerikai National Transportation Safety Board nevű, utazásbiztonsággal foglalkozó szervezet adataiból. Ráadásul javíthatjuk is a túlélési esélyeinket!

Tombolnak a kórokozók a repülők ülésein! A zárt térben köhécselő utastársaktól mindenki okkal viszolyog, azonban egy új kutatás szerint nem csak így tehetünk szert különféle fertőzésekre a repülőút során. Figyeljünk!

A legtöbben feleslegesnek, sőt egyenesen unalmasnak tartjuk a repülőgépeken elmondott biztonsági útmutatást, pedig ha tudjuk, hogy mit kell tenni vészhelyzetben, az valóban megmentheti az életünket. A biztonsági előírásokat tartalmazó kártyát is alaposan tanulmányozzuk át, vészhelyzetben ugyanis mindennél fontosabb, hogy fel tudjuk idézni, pontosan hol találjuk az oxigénmaszkot vagy a mentőmellényt. A szakértők szerint ugyanis a legtöbb esetben az utasokat jobban veszéyezteti a tűz vagy a füstmérgezés, illetve a fulladás, mint a tényleges becsapódás.

Maradjunk fittek!

Egy újabb indok, amiért érdemes rendszeresen sportolni: ha valaki edzettebb, jó kondiban van, hajlékony, gyors és erős, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy életben marad, és például ki tud menekülni a repülőből, mint egy puhányabb ember esetében.

Legyünk önzőek!

Az egyik legfontosabb szabály, hogy először a saját biztonságunkra koncentráljunk, vagyis először saját magunkra tegyük fel az oxigénmaszkot. A kabinnyomás csökkenésekor az oxigénszint ugyanis olyan alacsonnyá válhat, hogy húsz másodperc is elég lehet az ájuláshoz. Tehát a gyermekekre, kísérőinkre csak azután tegyük fel az oxigénmaszkot, hogy a sajátunkat már feltettük!

Túlélhetjük a repülőgép-katasztrófákat?

Öltözzün kényelmesen!

Már elmúltak azok az idők, mikor a repülés egyet jelentett az elegáns öltözékkel, mostanában inkább a kényelmesebb darabokat részesítik előnyben. Válasszunk természetes alapanyagokból készült ruhadarabokat, a műszál ugyanis sokkal gyorsabban meggyullad és elég, az égés mellékterméke pedig mérgező is lehet. Magas sarkú cipő helyett inkább kényelmes, strapabíró lapos sarkú vagy sportcipőben utazzunk.

Felejtsük el a tárgyakat!

A szakértői vizsgálatok alapján a légikatasztrófák áldozatainak 68 százaléka nem a zuhanáskor, illetve a becsapódáskor veszíti el az életét, hanem az azt követő tűzben. Átlagosan 90 másodpercünk van, hogy elhagyjuk a gépet, ezért ha nekiállunk a csomagunkat keresni, azzal jelentősen csökkentjük a saját túlélési esélyeinket – és másokét is, hiszen a szűk folyosón másokat is feltarthatunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!