Többezer műhibahalál egyetlen év alatt

17 millió beteget kezeltek és egy ezrelék volt a kezelési hibák miatti halálozások aránya.

Németországban a múlt évben 17 ezer páciens halt meg azért, mert valaki hibát követett el, rosszul kezelte a beteget, vagy nem volt elég alapos. A nők közül többen haltak meg a félrekezelés és a slamposság miatt - olvasható a Die Welt című német napilap internetes változatában.

Az adatokat a betegek biztonságával foglalkozó tanulmány tartalmazza, amelyet a német szövetségi egészségügyi tárca finanszírozott.

Matthias Schrappe , páciensek biztonságáért létrehozott szövetség elnöke elmondta, hogy tavaly összesen 17 millió beteget kezeltek a német kórházakban és egy ezrelék volt a kezelési hibák miatti halálozások aránya. Arra nem tudott magyarázatot, miért hal meg több nő, mint férfi. A feltételezések szerint a nőknek magasabb a fájdalomküszöbük, ezért gyakran csak későn mondják el, ha szervezetük egy gyógyszerre allergiás reakcióval válaszol. Németország ezekkel a számokkal a nemzetközi mezőny közepén helyezkedik el.

A tanulmány szerint az Egyesült Államokban évente 44 ezer és 98 ezer közé tehető azok száma, akik orvosi és kezelési hibák miatt veszítik kórházban életüket. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Egyesült Államokban többen halnak meg orvosi kezelés közben, mint közlekedési baleset miatt.

A német szervezet ajánlása szerint olyan megelőző programra lenne szükség, amely minimálisra csökkenti a hibákat. Egyszerű, de mégis hatásos módszerekkel, például az alaposabb kézfertőtlenítéssel, vagy az operálandó terület bejelölésével sok hibát lehetne megelőzni - mondta Schrappe.

2007-04-24 11:31

Forrás: MTI

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

Az ország délnyugati felén lesz sok felhő, arrafelé kevés helyen előfordulhat kisebb eső, zápor, egy-egy zivatar is lehet, de másutt is képződnek felhők, a legtöbb napsütés északkeleten várható. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol, illetve csapadékgócok környezetében erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között valószínű, nyugaton mérhetjük a legalacsonyabb, délkeleten a legmagasabb értékeket.Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?