Beteg férfit lopott meg egy csaló

Több mint 1 millió forintot csaltak ki egy idős, beteg embertől.

A vád szerint három és fél éve egy nő az utcán szólított le egy 76 éves férfit Kőbányán, akit ezután hívogatni kezdett, majd rendszeresen kért tőle kölcsön. A 33 éves nő azt mondta a férfinak, hogy nehéz anyagi helyzetbe került, és segítségre van szüksége. Két hónap alatt több mint egy 1 millió forintot csalt ki tőle - számolt be az esetről az RTL Híradó.

csalás
Illusztráció. Fotó: Getty Images

Volt, hogy akkora összeget kért kölcsön, hogy a pénzfelvételhez személyesen kellett a bankba menni.

"A banki ügyintézőnek gyanús lett a kísérő, valamint az is, hogy a sértett zavartan viselkedik, illetve hogy gyakran vett fel jelentős összeget" - magyarázta Rab Ferenc, a Fővárosi Ügyészség helyettes szóvivője a Híradónak. Az ügyintéző ezért rendőrt hívott, de a vádlott ekkor még el tudott menekülni. Később megint megkereste az áldozatot, és újra pénzt kért tőle.

A sűrű pénzfelvétel az áldozat fiának lett gyanús, ezért letiltatta apja bankkártyáját, és feljelentést tett. A nőt később elfogták a rendőrök, és most két és fél év börtönt kapott első fokon.

Az RTL úgy tudja, a nő tagadta a csalást, és azt vallotta, később vissza akarta fizetni a pénzt. Enyhébb büntetésért fellebbezett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet felől vastagabb felhőzet érkezik. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.