Naponta ennyi időt töltünk a telefonunkkal – A szakértők szerint ezért nehéz letenni

A mobilhasználat jelentős része nem tudatos: sokan úgy érzik, csak belecsúsznak a görgetésbe, ami akár órákig is tarthat. A szakértők szerint a függőség nem feltétlenül akaraterő kérdése.

A felnőttek átlagosan napi négy órát töltenek a telefonjukkal, ennek pedig mintegy 36 százaléka cél nélküli, automatikus görgetés – számolt be a több ezer használó szokásait vizsgáló, négy brit egyetem közös kutatásának eredményeiről a BBC. A kutatók szerint ez egyre gyakoribb jelenség, amelyet a telefonok működése is erősít. 

Fiatal lány nézi a telefonját, mellette a barátnői beszélgetnek.
A telefonfüggőség mára mindennapos jelenség. Fotó: Getty Images

Telefonfüggőség – nem is tudjuk, mennyit mobilozunk

A résztvevők többsége úgy nyilatkozott, hogy telefonhasználatuk alapvetően tudatos: például üzenetküldés, térképhasználat vagy időjárás-ellenőrzés miatt veszik kézbe a mobilt. Ugyanakkor sokan arról is beszámoltak, hogy rendszeresen „csak úgy” görgetik a közösségi médiát, észre se véve, mennyi idő telik el így. A szakértők szerint ezt az úgynevezett automatikus használatot gyakran alábecsüljük, mert az emberek nehezen mérik fel saját szokásaikat. 

Kapcsolódó cikk

Telefonfüggő vagy? Ebből a tesztből megtudhatod
nomofóbia
Telefonfüggő vagy? Ebből a tesztből megtudhatod

Így működik a telefonok beszippantó hatása

A probléma nem pusztán az egyéni döntéseken múlik: a készülékek és alkalmazások kialakítása is hozzájárul ahhoz, hogy a felhasználók hosszabb ideig maradjanak online. A szakértők szerint az értesítések és a végtelen görgetés funkciók alapértelmezett működése is erősíti ezt a hatást.

Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a telefonhasználat nem minden esetben problémás: sokan kikapcsolódásra, kapcsolattartásra vagy szórakozásra használják eszközeiket. A kérdés inkább az, hogy a használat után feltöltődve vagy inkább kimerülten tesszük-e le a telefont.

Így kezeld a függőséget

A megoldás nem a teljes lemondás, hanem a tudatosabb használat:

  • korlátozd az értesítéseket; 
  • mindenképp iktass be a digitális eszközökön kívüli tevékenységeket! Például találkozz, beszélgess személyesen, vagy menj ki a levegőre!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!