Sinopharm-vakcina: egy veszélyes mutáció ellen is védhet

A kínai Sinopharm-vakcina 65 százalékban védettséget nyújt a koronavírus dél-afrikai variánsa ellen is - ismertette Boldogkői Zsolt molekuláris biológus egy tévéinterjúban.

Kinek nem ajánlott a Sinopharm-vakcina? Kattintson , és kiderül!

A The Lancet című orvosi folyóiratban jelent meg nemrégiben egy friss, még felülvizsgálatra váró kutatás , amely szerint a kínai Sinopharm-vakcina képes védelmet nyújtani az új típusú koronavírus fertőzőbb, dél-afrikai variánsával szemben is. Ennek kapcsán nyilatkozott a Hír TV-nek Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Mint elmondta, a tanulmány adatai azt mutatták, hogy a Sinopharm-vakcina 65 százalékban nyújt védettséget a fertőzőbb vírusvariáns ellen, azt azonban fontos hozzátenni, hogy a kutatás alacsony résztvevőszám mellett zajlott, összesen 12 páciensen vizsgálták az oltóanyag hatásosságát.

koronavírus COVID-19 vakcina Sinopharm kínai oltóanyag
A kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinák Imre Anikó háziorvos szolnoki rendelőjében. Fotó: MTI/Mészáros János

Az elmúlt napokban a kínai vakcina hatékonyságáról szóló ellentmondásos hírekre reagálva a szakértő leszögezte, hogy a Sinopharm oltóanyaga a súlyos megbetegedés és a halálos kimenetelű fertőzés ellen 100 százalékban hatásos. Boldogkői Zsolt szerint a kétségeket úgy lehetne eloszlatni, ha Szerbiához hasonlóan itthon is felmérnék a beoltottak szervezetében kialakuló immunitást a vakcinázás után.

Mint ismertette, a szomszédos országban a Sinopharm-vakcinával beoltottak esetében jó eredmények születtek, a 65 év alattiak 90 százalékánál a védőoltás hatására beindult az antitest-képződés, a 65 év feletti korosztályban azonban alacsonyabb volt a vakcina utáni antitestválasz . A szakértő kiemelte, az, hogy kinek lehet szüksége a jövőben egy harmadik, ismétlő oltásra a kínai vakcinából, nagyban függ az egészségi állapotunktól is, melynek terén Magyarország nem áll túl jól, hiszen élen járunk például az elhízásban, a magasvérnyomás-betegségben és a COPD-ben is.

Tovább csökkent a koronavírus-fertőzöttek átlagéletkora itthon - a témáról részletesebben ide kattintva olvashat erről szóló cikkünkben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.