Pszichiátriai betegeket vert meg egy borsodi férfi

Többek között súlyos testi sértés miatt állítja bíróság elé a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészég azt a férfit, aki pszichiátriai betegeket bántalmazott.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a vádlott másfél évvel ezelőtt az egyik sörözőnél behívta az utcáról az udvarra a helyi pszichiátriai otthonban ápolt férfiakat és rájuk támadt - írja a 24.hu.

Egyiküket átkarolta, majd megszorította a nyakát, megpofozta és combon rúgta. A férfi a földre esett, majd pedig szemüvegét is hátrahagyva elmenekült.

Másnap este az elkövető az utcán összetalálkozott egy szintén a gondozóotthonban ápolt beteggel, akit az úttestre lökött, és a földön fekvő férfit többször megrúgta és megtaposta. A megvert férfi súlyos állcsont-, és járomcsonttörést szenvedett.

bántalmazás
Fotó (IllusztrációÖ: Getty Images

Jogg Zsolt, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség  helyettes szóvivője azt nyilatkozta a 24.hunak, hogy a férfi csak részben ismerte el a bűnösségét.

"Az első esetben azt mondta, hogy a férfi cigarettát, vagy pénzt kért tőle. Állítása szerint ő elfordult tőle, a másik férfi pedig pofon ütötte őt, s ekkor ő is pofon ütötte a másik férfit. A másik esetben elismerte a vádlott, hogy ő verte meg a pszichiátriai beteget, de nem tudja, miért tette, és nagyon sajnálja a történteket" – mondta.

Az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást kért az elkövetőre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!