Orvosok a WHO-nak: ne Rióban legyen az olimpia

Egészségügyi szakértők az ENSZ szakosított szervezetéhez, az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) fordultak levélben. Amiatt aggódnak, hogy az olimpia riói megrendezése felgyorsíthatja a Zika-vírus terjedését, amely születési rendellenességekkel hozható összefüggésbe.

A WHO-hoz, az Egészségügyi Világszervezethez fordultak pénteken az aggódó szakértők, mivel úgy látják: vagy el kéne halasztani a Brazíliában, Rio de Janeiróban idén augusztusban rendezendő olimpiát vagy máshol kéne megtartani a sporteseményt a Zika-vírus miatt. Minderről a brit Guardian számolt be .

A levelet 150 specialista írta alá, és köztük van egy korábban a Fehér Házban dolgozó tanácsadó is. A szakértők nyílt levélben fejtették ki az álláspontjukat a Rio de Janeiró-i olimpiával kapcsolatban. Szerintük közegészségügyi szempontok indokolnák a halasztást vagy az áthelyezést.

A Zika-vírus kapcsán előtérbe került kisfejűség formáiról, okairól, tüneteiről, diagnózisáról és kezelési lehetőségeiről most mindent megtudhat .

A levélben kitérnek a legfrissebb tudományos kutatási eredményekre, amelyek szerint a Zika-vírus születési rendellenességeket okozhat. Elsősorban az abnormálisan kis fejjel született csecsemőkre hívják fel a figyelmet. A vírus e következménye már a közvélemény előtt is jól ismert, de a specialisták szerint a felnőttekre is hat a kórokozó. Felnőtteknél a vírus neurológiai problémákat okozhat, többek között egy olyan ritka szindrómát idézhet elő, amely végzetes lehet, vagy átmeneti paralízist okoz.

A szakértők leszögezik: annak ellenére, hogy Rio de Janeiróban fokozott erőfeszítéseket tesznek a Zika-vírust terjesztő szúnyogok kiirtására, az esetek száma növekedett az idei olimpia székhelyéül kijelölt brazil városban.

Komoly következményei lehetnek, ha Rióban rendezik az olimpiát

Korábban már több közegészségügyi szakértő óvott attól, hogy ha több százezer ember érkezik augusztusban a riói olimpiára, akkor az végeredményben több kisfejűséggel születendő gyermek világra jöttéhez járulhat hozzá. Ráadásul mindez a vírus gyorsabb elterjedéséhez vezethet az egész Földön.

A WHO már korábban, idén februárban globális vészhelyzetet hirdetett a Zika-járvány miatt. Ráadásul maga az Egészségügyi Világszervezet is legfrissebb jelentésében arra hívta fel a figyelmet, hogy nem lát jelet arra, hogy a vírus felbukkanása, előfordulása visszaszorult volna.

„A tűz már ég, és nincs ok arra, hogy ne tegyünk semmit az olimpiával kapcsolatban” – véli Amir Attaran, az Ottawai Egyetem professzora, aki a levél egyik aláírója és szerzője. „Nincs itt az ideje annak, hogy olajat öntsünk a tűzre” – tette hozzá.

A WHO már eddig is azt ajánlotta a terhes nőknek, hogy ne utazzanak Rióba. Más utazóknak azt javasolja az ENSZ szakosított szervezete, hogy kerüljék el a város szegényebb és zsúfoltabb részeit.

Hogyan zajlik a Zika-vírus kimutatása a kismama szervezetében?

A mostani levél aláírói között több mint kéttucatnyi ország szakértői vannak. A specialisták sorában közegészségügyi szakértőket, bioetikával foglalkozó tudósokat és gyermekgyógyászokat találunk.

A WHO péntek estig nem reagált a nyílt levélre, amelynek aláírói felhívják a figyelmet arra, hogy a WHO és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetői aláírtak korábban egy dokumentumot, amelynek a tartalma nem nyilvános.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság viszont reagált a felvetésre, és egy e-mailben közölte: a NOB mindig konzultált a WHO-val, hogy adjon tanácsot és útmutatást egészségügyi kérdésekben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2 °C
Minimum: -3 °C

Túlnyomóan borult idő várható, de a nap második felében elkezdhet szakadozgatni a felhőzet. Délelőtt még elszórtan fordulhat elő hószállingózás, kisebb havazás, a Dunántúlon helyenként havas eső, gyenge eső, majd délután már csökken a csapadékhajlam. Napközben nagyrészt mérsékelt marad a légmozgás, majd főként estétől a Dunántúlon megélénkül, néhol északnyugaton megerősödhet a déliesre forduló szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri jelentős megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.
kvíz
Melyik állatnak van három szíve? – Teszteld a tudásod! Az állatok világa lenyűgöző. Számos fajnak vannak olyan képességei, amit elsőre talán nem is néznénk ki belőlük. Kvízünk segítségével most különböző állatfajok érdekességeivel kapcsolatban ismerhetsz meg tényeket.