Kihívta a mentősöket, majd rájuk támadt

A Tiszafüredi Járásbíróság 1 év 7 hónap börtönbüntetésre ítélte csütörtökön azt a 45 éves férfit, aki szeptember 2-án Tisza-tó menti otthonában bántalmazta az - általa értesített - mentőszolgálat kiérkező munkatársait - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel, megjegyezve. Az ítélet nem jogerős.

Az agresszív férfi 2025. szeptember 2-án este, Tisza-tó menti otthonában bántalmazta felnőtt testvérét, akihez ezt követően mentőt hívott - tájékoztattak. A mentőszolgálat munkatársai körülbelül tizenöt perc elteltével érkeztek a helyszínre. A férfi rögtön erőszakosan lépett fel velük szemben, szidalmazta és fenyegette őket, majd az udvaron több alkalommal ököllel akarta megütni a sérülthöz igyekvő mentőápolót. A mentős próbálta megnyugtatni, lefogni a férfit, azonban a dulakodás közben a feldühödött férfi a pólóját megragadta és elszakította.

Ezt követően a férfi az ingatlan hátsó része felé indult, miközben azt ordítozta a mentősöknek, hogy "megöllek benneteket" - szerepel a közleményben. A férfi erőszakos magatartásával akadályozta, illetve bántalmazta a jogszerű és szükséges betegellátási feladatokat végző, közfeladatot ellátó személynek minősülő mentőápolót és gépjárművezetőt - közölte a vádhatóság. A férfit az ügyészség gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította. A Tiszafüredi Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően börtönbüntetésre és közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte - írták. Az ügyészség tájékoztatása szerint az ítélet nem jogerős, a védő három nap gondolkodási időt kért.

A büntetőeljárási törvény rendelkezései szerint az ügyészség a terheltet a bűncselekmény elkövetésétől számított két hónapon belül bíróság elé állíthatja, ha a bűncselekményre a törvény tízévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendel, az ügy megítélése egyszerű, a bizonyítékok rendelkezésre állnak, és a terheltet a bűncselekmény elkövetésén tetten érték vagy a terhelt a bűncselekmény elkövetését beismerte - tájékoztattak a közleményben.

Borítófotó: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!