Milyen tüneteket okozhat az omikron variáns?

Egy dél-afrikai orvos elmesélte, hogy milyen tüneteket tapasztaltak az első betegek, akiket bizonyíthatóan a koronavírus omikron variánsa fertőzött meg.

Derült égből villámcsapásként érte a világot a nemrégiben Dél-Afrikában azonosított, és a jelek szerint meglehetősen gyorsan terjedő új koronavírus-variáns, az omikron. A helyzet súlyát jelzi - és potenciális globális fenyegetettségre utal -, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szinte azonnal az aggodalomra okot adó változatok közé sorolta. Így az omikron az alfa (vagyis a brit, B.1.1.7), a béta (dél-afrikai, B.1.351), a gamma (brazil, P.1) és a delta (indiai, B.1.617 és B.1.617.2) változat után az ötödik, ami a szakemberek szerint tulajdonságai alapján alkalmas lehet arra, hogy újabb járványhullámot indítson el. E változatok közös jellemzője ugyanis, hogy fertőzőképesebbek és súlyosabb megbetegedést okozhatnak, mint az eredeti, vuhani változat, valamint ellenállóbbak lehetnek a vakcinákkal és a járványügyi intézkedésekkel szemben.

koronavírus omikron variáns
Megállíthatatlanul terjed a világon a koronavírus omikron variánsa. Kép: Getty Images

A titokzatos omikron

Mivel felbukkanása óta még csak kis idő telt el, a kutatók és a tudósok egyelőre kevés konkrétumot tudnak az omikron variánsról (hivatalos nevén B.1.1.529-ről). Az biztosnak látszik, hogy a vírus tüskefehérjéje 32 mutációt hordoz, szemben a deltával, ami "csak" nyolcat. Ahogy az is, hogy az első, kimutathatóan e variánssal fertőzötteknél jellemzően enyhe tünetek jelentkeztek.

A CNBC témával foglalkozó írásában idézi Angelique Coetzee-t, a dél-afrikai orvosszövetség elnökét, aki a BBC-nek arról számolt be, hogy november 18-a körül tűntek fel az első betegek, akik koronavírusra utaló, de a delta variáns okozta tünetektől némiképp eltérő szimptómákról számoltak be.

Egy új kutatás magyarázatot talált arra, miért képes egyes emberek immunrendszere olyan gyorsan elbánni az új típusú koronavírussal, hogy a tesztjeik negatívnak bizonyulnak.

"Egy 33 év körüli férfi arra panaszkodott, hogy az elmúlt pár napban rendkívül fáradt volt, testszerte jelentkező fájdalommal szembesült és egy kicsit a feje is fájt" - ismertette az első esetet Coetzee. A férfi mindezek mellett arról számolt be, hogy kapar a torka, ugyanakkor nem köhögött és nem vesztette el a szaglását. (Utóbbiak szintén jellegzetes koronavírus-fertőzésre utaló tünetek.) Coetzee aznap több hasonló panasszal érkező beteggel találkozott, akiknek pozitív lett a koronavírus-tesztje . Ez késztette arra, hogy riadóztassa az ország oltásügyi tanácsadó testületét, amelynek ő is tagja. És amelynek köszönhetően azonosították az új variánst. Coetzee egyébként az omikronos betegek tüneteit "rendkívül enyhének" nevezte, és ahogy arról beszámolt, kollégái is hasonló tapasztalatokat szereztek az elmúlt pár napban. Ugyanakkor tény, hogy ebből a néhány esetből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

Mire számíthatunk?

A WHO szerint több hétig is eltarthat, míg megbízható eredmények és adatok lesznek arról, hogy az új variáns mennyire fertőzőképes, milyen súlyos tüneteket okoz, és milyen mértékben befolyásolja a jelenleg használt vakcinák hatékonyságát. Valamint, hogy képes-e kikerülni a vakcinák és a természetes fertőzés kiváltotta immunvédelmet. Kérdéses, hogy vajon rezisztens-e a koronavírusos betegek kezelésére használt gyógyszerekre, terápiákra. És hogy lehetnek-e speciális, kizárólag e változatra jellemző szimptómák.

"Vannak arra utaló jelek Dél-Afrikából, hogy az omikron variáns talán kevésbé súlyos lefolyású betegséget okoz, mint a delta változat , de ezt egyelőre nem tudjuk pontosan. Hogyha valóban így van, talán azért, mert olyanokat fertőz újra, akiknél létezik bizonyos fokú immunitás" - latolgatta a lehetőségeket Paul Hunter, a Kelet-Angliai Egyetem orvosprofesszora a CNBC kérdéseire válaszolva.

Az új variánst egyébként már Ausztráliában, Kanadában, Hongkongban, Izraelben, az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában és Olaszországban is azonosították.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Egy északnyugatról délkelet felé haladó szakadozottabb frontális felhősáv következtében átmenetileg megnövekszik a felhőzet, de emellett mindenhol kisüt több órára a nap. Szórványosan várható zápor, zivatar. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de a zivatarok környékén viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 29 fok között várható. Hidegfronti hatás várható szerdán, amely az érzékenyeknél fejfájást, migrént okozhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?