Napégésnek hitték, de kiderült, hogy rohad a majomhimlős férfi orra

Egy vörös folt jelent meg egy férfi orra hegyén, de háziorvosa kezdetben csak azt hitte, hogy egy egyszerű napégésről van szó. Pár nappal később kiderült, hogy nem is tévedhetett volna nagyobbat.

Az orrán megjelent furcsa, vörös folt miatt fordult orvoshoz az a 40 éves férfi, akinek esetéről az Infection című orvosi szaklapban számoltak be. A szakember kezdetben egy sima leégésnek gondolta a bőrelváltozást, néhány nappal később azonban a szövetek elkezdtek elhalni, vagyis a beteg orra rohadásnak indult. A beszámolóban egy fotót is közzétettek arról, hogyan nézett ki ekkor a férfi orra – csak erős idegzetűek nézzék meg!

majomhimlő
Napégésnek hitték, de kiderült, hogy rohad a majomhimlős férfi orra. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

További tünetek is megjelentek

A szövetelhalással párhuzamosan a majomhimlő jellegzetes kiütései is ellepték a férfi testét, leginkább a péniszét és a szájüregét. A fertőzést PCR-teszttel is megerősítették, és a beteget pedig kórházba szállították.

Majomhimlő: beoltanák, akinek több szexpartnere van.

Három fertőzéssel küzdött egyszerre

A vizsgálatok azokban más fertőzésekre is fényt derítettek: egy hosszú ideje tartó szifiliszre és egy előrehaladott HIV-fertőzésre is. Mivel a pácienst korábban sosem tesztelték szexuális úton terjedő betegségekre, fogalma sem volt a fertőzéseiről. A férfit egyszerre kezelték mindhárom betegség ellen, csaknem két héten át. A kombinált terápia meghozta hatását: a férfi jobban lett, a majomhimlős kelései leszáradtak, és részben az orra is rendbe jött, egy kisebb duzzanat azonban megmaradt.

Az eset leírása után a szerzők felhívták a figyelmet arra, hogy a súlyos immungyengeség és a kezeletlen HIV-fertőzés jelentősen növelheti a kockázatát annak, hogy a majomhimlő-fertőzés súlyos méreteket öltsön és komoly szövődmények alakuljanak ki.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

A pára, köd feloszlik, emellett a felhősebb tájakon pedig szakadozásnak, gomolyosodásnak indul a felhőzet, délutánra már kissé felhős, napos idő várható. A délutáni órákban nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél néhol megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. A viharos időjárás egyik kiváltója az Európát is elérő Kirk hurrikán, ami miatt napközben kettős fronthatás is okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra