„A ChatGPT hamarabb felismerte a betegségem, mint az orvos” – Így segítheti egészségünket az MI

A mesterséges intelligencia térnyerésével egyre inkább megkerülhetetlen a kérdés, hogy vajon miként szolgálhatja legjobban egészségünk megőrzését. Szakértők foglalták össze, hogyan érdemes laikusként ilyen kérdésekben a ChatGPT és más nagy nyelvi modellek segítségét kérnünk anélkül, hogy azok esetleges tévedései félrevezetnének és veszélybe sodornának.

Idén augusztusban egy 17 éves amerikai tinédzser, Lance Johnson arra riadt fel az éjszaka közepén, hogy kínzó fájdalom gyötri hastájéka jobb oldalán. Eleinte úgy hitte, csupán a vacsorára elfogyasztott pizza és jégkrém okozza a panaszt, öt álmatlanul töltött órával később mégis úgy döntött, ideje lenne szakemberrel konzultálnia. Mint azt a Time írja, Johnson e ponton a lehető legközelebbi helyre fordult segítségért: megkérdezte a ChatGPT-t. „Leírtam neki, hogy mit ettem előző éjszaka, hogy hol és milyen fájdalmat érzek, illetve rákérdeztem, hogy vajon nem csak a gyomrom rakoncátlankodik-e. A fájdalom időtartamával és helyével érvelve azonban azt válaszolta, hogy úgy hangzik, mintha vakbélgyulladásom lenne” – emlékezett vissza a Phoenixben élő fiatal. Johnson még váltott néhány üzenetet az MI-vel, majd annak tanácsát megfogadva felkereste a legközelebbi sürgősségi betegellátót. A kórházban aztán kiderült, hogy valóban begyulladt a féregnyúlványa, sőt, sürgős műtéti beavatkozásra szorul. „Azelőtt semmit sem tudtam a vakbélgyulladásról. Még azt sem tudtam, hogy a hasam jobb alsó részén helyezkedik el” – vallotta be, hozzátéve: orvosait is meglepte, hogy a ChatGPT megelőzte őket a probléma felismerésével.

fiatal nő aggódva nézi a laptopját este a konyhában
Egyre többen keresnek választ egészségügyi kérdéseikre a nagy nyelvi modellek segítségével. Fotó: Getty Images

Egyre többen bíznak a ChatGPT "orvosi ismereteiben"

Johnson esete nem egyedi. Különböző felmérések szerint egyre többen támaszkodnak egészségügyi kérdésekben a nagy nyelvi modellekre (LLM), mint amilyen az OpenAI által fejlesztett ChatGPT is. A Michigani Egyetem egy idén nyáron publikált kutatása például arra az eredményre jutott, hogy az 50 év felettiek körében átlagosan minden hetedik felnőtt rendszeresen a mesterséges intelligenciától vár választ egészséggel kapcsolatos kérdéseire, míg a 30 év alattiak körében minden negyedik. Ugyancsak beszédes adatokkal szolgál az Óbudai Egyetem kutatóinak egy idén áprilisban megjelent tanulmánya. Összesen 200 magyar felnőtt körében végeztek kérdőíves felmérést még 2024 májusában a 40 év feletti korosztályból. A válaszadók közel fele (47 százaléka) megbízható forrásnak tartotta a ChatGPT-t, és még többen (55 százalék) gondolták úgy, hogy pozitív hatással van a társadalom egészségügyi ismereteire. Ami pedig igazán megdöbbentő, hogy a megkérdezettek negyede gyakrabban tesz fel egészségügyi kérdéseket a ChatGPT-nek, mint orvosnak, illetve 40 százalékuk szívesebben fordul az MI-hez nagyon személyes vagy kényelmetlen ügyekben, mint valódi szakemberhez.

A mesterséges intelligencia iránt táplált széles körű bizalmat támasztja alá a KPMG tanácsadócég 2025-ös tematikus jelentése is, amely 47 országból több mint 48 ezer résztvevő válaszain alapul. A kutatásban mintegy ezerfős reprezentatív mintával Magyarország is részt vett, és a hazai válaszadók több mint fele (54 százalék) saját bevallása szerint hajlandó megbízni a mesterséges intelligenciában. Sőt, ha kifejezetten az egészségügyi területén való alkalmazásról van szó, akkor már a megkérdezettek kétharmada nevezhető bizakodónak. A jelentés szerzői szerint ez utóbbi magas arány részben annak is szól, hogy az egészségügy iránt alapvetően is nagyobb a bizalom, illetve nagyobb a ráutaltság, és ez az MI megítélésében is visszaköszön. Ugyanakkor érdemes hozzátenni, hogy az elmúlt időszakban egyre több olyan kutatás jelenik meg, amely szerint a mesterséges intelligencia bizonyos esetekben akár az orvosokkal is képes lehet felvenni a versenyt, ami szintén bizalomnövelő tényező lehet. A Semmelweis Egyetem kutatói például a közelmúltban arról számoltak be, hogy kísérleteik szerint a ChatGPT ötödik verziója (GPT-4o) kiemelkedően hatékony a bőrbetegségek felismerésében: az aknét és a rosaceát átlagosan 93 százalékos pontossággal azonosította be.

Az érme másik fele: az MI veszélyei

Mindazonáltal fontos hangsúlyozni, hogy a nagy nyelvi modellek semmilyen körülmények között nem pótolják az orvosi konzultációt! Annál is inkább, mert fennáll a kockázat, hogy válaszaik pontatlanságokon alapulnak vagy elavult információkból táplálkoznak, és így az eredmény is félrevezető lehet, valamint hamis biztonságérzetet kelthet, vagy egyéb módon idézhet elő egészségügyi veszélyhelyzetet. Egy, az Annals of Internal Medicine Clinical Cases című folyóiratban idén augusztusban megjelent esettanulmány kirívó példája ennek. A tanulmány egy 60 éves férfi történetét mutatja be, aki súlyos pszichiátriai és enyhébb fizikai tünetekkel került kórházba, miután a ChatGPT-től kért tanácsot étrendje javításához. Egészen pontosan arra volt kíváncsi, hogy mivel helyettesíthetné a konyhasót, azaz a nátrium-kloridot, amelynek káros hatásairól több helyen olvasott előzetesen. Az MI a nátrium-bromidot javasolta alternatívaként. Ez egy külsőre valóban hasonló megjelenésű sófajta, és bár előfordul gyógyszerek összetevőjeként is, zömében inkább ipari területen és tisztítási célokra alkalmazzák. Az idős férfi ezzel váltotta ki étrendjében a konyhasót, három hónappal később pedig kórházba került. Addigra erős paranoia és hallucinációk kínozták, amit bromizmus, azaz bromidmérgezés idézett elő nála.

Egy szó, mint száz, hiába tűnik komfortos megoldásnak, hogy háziorvosunk felkeresése helyett a ChatGPT-től kérjünk tanácsot különböző egészségügyi problémáink kapcsán, nem szabad százszázalékosan megbízni az általa adott válaszokban, mert könnyen tévedhet. Ugyanakkor, mint azt Lance Johnson esete is megmutatja, időnként igenis hasznos támogatást nyújthat a mesterséges intelligencia, még ha meggyógyítani nem is tud. A Time által megkérdezett egészségügyi szakemberek is arra hívják fel a figyelmet: az MI-platformok kifejezetten hasznosak lehetnek, de csak úgy, ha tudjuk, hogyan használhatjuk őket biztonsággal. Az alábbiakban ehhez mutatjuk be az orvosok tanácsait.

Orvosi tényekre kérdezz rá

A nagy nyelvi modellek különösen hasznosak lehetnek, ha tényszerű, általános orvosi kérdésekre keresünk választ – véli dr. Adeel Khan hematológus-onkológus és epidemiológus szakember. Példaként említi a mielóma multiplex nevű daganatos megbetegedést, amelynek kapcsán megkérdezhetjük akár a nyelvi modellektől, hogy mi a plazmasejtek funkciója a szervezetben, vagy hogy mi történik, ha ezek a sejtek mutálódva rosszindulatú elváltozást idéznek elő. A lényeg, hogy az ilyen kérdések nem személyre szabottak, így a helyes válaszadás sem igényel kontextust az életkorra, nemre vagy egészségi állapotra vonatkozóan. Ugyanígy érdeklődhetünk akár gyógyszerek gyakori mellékhatásairól, vagy arról is, hogy mire számíthatnak a statisztikák szerint az említett betegség érintettjei. „Egyelőre a mesterséges intelligenciát az orvosi és terápiás tények széles körű megismerésére érdemes használni” – mondja a szakorvos. Ha viszont valaki személyre szabott tanácsokat keres, úgy az MI által adott válaszokat csak kiegészítő információként célszerű értelmezni, semmiképpen sem az orvosi ellátás helyettesítőjeként. Magyarán az így szerzett információk inkább csak további kérdések alapját képezzék egy következő orvosi konzultáció során.

Ügyelj a részletekre

Kérdéseink megfogalmazása során viszont igenis érdemes személyre szabott beszélgetést folytatni a nyelvi modellekkel. Ha például egy diagnózis jelentésére vagyunk kíváncsiak, akkor a kérdésben fejtsük ki azt is, hogy korunknak, iskolai végzettségünknek megfelelő stílusú választ várunk, nem valamiféle orvosi szakszöveget – javasolja dr. Colin Banas belgyógyász, a DrFirst egészségügyi technológiai vállalat vezető orvosa. Fogalmazhatunk tehát akár így: „48 éves férfi vagyok, egyetemi végzettséggel, és szeretném megérteni, pontosan mit jelent a mielóma multiplex diagnózisa, illetve milyen kezelési lehetőségek jöhetnek szóba.” Minél több részletet és háttérinformációt adunk meg az eszköznek – beleértve például korábbi betegségeinket vagy a családi kórtörténetet –, annál valószínűbb, hogy valóban releváns információkat közöl majd a válaszában.

Légy óvatos az adatvédelem kapcsán

Nem ritka, hogy a betegek egyfajta másodvélemény reményében képalkotó diagnosztikai felvételeket, leleteket, akár teljes kórlapot is feltöltenek a ChatGPT-be. Dr. Adam Rodman, a bostoni Beth Israel Deaconess Medical Center belgyógyásza szerint azonban ez komoly adatvédelmi kockázatot hordoz magában. „Fontos tudni, hogy ha valaki feltölt valamit a ChatGPT-be, az az adat az OpenAI-hoz kerül. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy technológiai vállalatnak adjuk át személyes egészségügyi adatainkat – és ez aligha szerencsés” – mutat rá a szakember. Ráadásul a képi információkat feldolgozó MI-platformok – avagy az úgynevezett vizuális nyelvi modellek – jelenleg nem olyan pontosak, mint a csak szövegalapú rendszerek. Ennél fogva ezek az eszközök jelenleg megbízhatatlanok, és Rodman szerint határozottan nem ajánlott ilyen célra használni őket.

Kerüld az elfogultságot

Nemcsak a nyelvi modellek vezethetik félre az embert, hanem fordítva is megtörténhet. Dr. Adeel Khan ezt saját maga is megtapasztalta, amikor azt a kérdést tette fel a ChatGPT-nek, hogy miért előnyösebb a kemoterápia egy adott daganattípus esetén, mint az immunterápia. Itt ugye a kérdés megfogalmazása eleve magában hordozta azt a feltételezést, hogy a kemoterápia a jobb választás, a nyelvi eszköz pedig erre alapozva a kemoterápia előnyeit kezdte csak felsorolni. Khan doktor szerint célravezetőbb lett volna így feltenni inkább a kérdés: melyik terápiát részesítik előnyben – a kemoterápiát vagy az immunterápiát – az adott daganat kezelése során, és melyek az egyes lehetőségek előnyei, hátrányai? Az MI-eszközök nem tévedhetetlenek, és bizony sok múlik azon, hogy hogyan fogalmazzuk meg a kérdést.

Az MI segít értelmezni az orvosi szakzsargont

„Az orvosok rengeteg rövidítést és speciális kifejezést használnak, ez a hosszú évek alatt berögzült szakmai nyelv része. A betegek azonban gyakran nem értik, miről is van szó” – ismeri el Banas. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a ChatGPT-hez hasonló nyelvi modellek kifejezetten hasznosak, ha szeretnénk megérteni az orvosi kifejezéseket. Ha tehát valaki úgy megy haza egy vizsgálat után, hogy nem világos számára a diagnózis, egyszerűen beírhatja kérdését a neki tetsző MI-platformba.

Segít felkészülni az orvosi vizitre

Az MI-eszközök az orvosi konzultációkra való felkészülésben is kiválóan használhatók. Eleve ajánlott, hogy felmerülő kérdéseinket írjuk össze előzetesen, hiszen így biztosan nem felejtünk majd el semmi fontosat a rendelőben, ahol amúgy is hajlamos izgulni az ember. A nyelvi modellek hatalmas segítséget nyújthatnak ebben Banas szerint. „Két hete fejfájást, hányingert és fáradtságot érzek. Milyen kérdéseket tegyek fel az orvosomnak?” – fogalmazhatunk például a modellnek, amelytől ezután specifikus kérdések egész listáját kapjuk majd válaszul. Ha hasznosnak találjuk ezeket, érdemes feljegyezni vagy lefotózni, hogy a rendelésen kéznél legyenek.

Kérd az orvostól kapott utasítások értelmezésére

Amikor a rendelőben kezelőorvosunk gyógyszert ír fel, röviden összefoglalja azt is, hogyan kell szednünk, alkalmaznunk. Ezzel együtt megeshet, hogy hazaérve már nem emlékszünk minden részletre. Rodman szerint ilyenkor is bátran kérhetjük a ChatGPT segítségét, pontosan leírva a diagnózist és a felírt gyógyszereket. A modell ilyenkor röviden összefoglalja, mire érdemes figyelni, milyen mellékhatások fordulhatnak elő, illetve mikor fontos orvossal egyeztetni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, csupán néhol - főként Szabolcs térségében - maradhat szakadozottabb, vékonyabb a felhőtakaró. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra