Nagy a baj a budapesti Szent Imre Kórház szülészetén

Már tíz szülésznő adta be a felmondását a budapesti Szent Imre Kórházban, és még többen tervezik ezt a lépést - derült ki az RTL Híradó riportjából.

A budapesti Szent Imre Kórház tíz szülésznője azért döntött a felmondás mellett, mert az intézmény november elsejétől - túlterheltségre hivatkozva - nem engedélyezi, hogy a választott szülésznők beosztásukon kívül is bent lehessenek a szüléskor - hangzott el a Híradóban. A csatorna érdeklődésére annyit írtak, hogy az osztály működése "biztosított".

A kismamák számára fontos, hogy nyugodt környezetben szülhessenek, úgy, hogy közben biztonságban érzik magukat. Fotó: Getty Images

A helyzet több kórházban is kétségbeejtő

Ahogy arról korábban a hvg.hu értesüléseire hivatkozva beszámoltunk, túlterheltség és az átjelentkezők nagy száma miatt szeptember közepén másfél napra már leállt a betegfelvétel a Szent Imre Kórház szülészeti osztályán. Az elmúlt hónapokban nem ez volt az egyetlen kórház, ahonnan máshova irányították a vajúdó kismamákat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!