Módosítják a tehenek étrendjét

Egészen apró étrendmódosítással drasztikusan megváltozhat a tehenek károsanyag-kibocsátásának mértéke. Az állatokból kiszökő metán ugyanis a klímaváltozásért is felelős.

Az ausztráliai Queensland James Cook Egyetemének kutatói rájöttek, hogy ha mindössze 2 százaléknyi szárított hínárt kevernek a tehenek táplálékába, akkor akár 99 százalékkal is csökkentheti az állatok metánkibocsátását - írja az Index . Ez azért is jelenthet problémát, mert a metán globális kibocsátása az üvegházhatás és a globális felmelegedés problémájáért is felelős.

Egy átlagos felnőtt naponta nagyjából húsz alkalommal szellent. Hogy megelőzhessük a kellemetlen helyzeteket, nem árt jobban megismerni a testünket. Ebben segíthet az alábbi cikkünk !

Mohával a metánkibocsátás ellen

Az Irish Timesban megjelent cikk szerint egy kanadai farmer már 2012-ben megfigyelte, hogy ha a tehenei megeszik a szél által eléjük hordott hínárokat, nemcsak egészségesebbek lesznek a többi állatnál, de még párzási időszakuk is hosszabbá válik. Erre alapozva a kutatók azt is megállapították, hogy a táplálék jelentősen megváltoztatta az állatok által kibocsátott metán mértékét is.

A hínár fogyasztása jelentősen csökkentette a tehenek metánkibocsátását
A hínár fogyasztása jelentősen csökkentette a tehenek metánkibocsátását

A metán a bélgáz egyik fő alkotóeleme a szén-dioxid, a hidrogén, az oxigén és a nitrogén mellett. Emésztés során az emberben is termelődik, a tehenek böffentése és szellentése során azonban jóval nagyobb arányban kerül a levegőbe. A tehénpopuláció bélgáza olyan mértékű metánkibocsátást jelent, ami 100 évre vetítve 25-ször károsabb annál, mint amit a szén-dioxid okoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!