Miért van ennyi patkány Budapesten?

Szemtanúk - és az irtást végző cég szerint is - újra elszaporodtak Budapesten a patkányok. Pedig erre a 70-es évek óta nem volt példa. A főváros idén félmilliárddal is többet költ az irtásra, mint az elmúlt években.

Szinte nincs olyan kerület Budapesten, ahol az Index.hu munkatársai, vagy az ismerőseik ne láttak volna patkányt az utóbbi hónapokban. És bár reprezentatív felmérés nem történt erre vonatkozóan - legalábbis az illetékesek ilyet nem küldtek az internetes portálnak -, az irtást végző cég is elismerte, hogy "a (rágcsáló)bejelentések az elmúlt időszakban kis mértékben megszaporodtak." Ez azonban szerintük a tavaszi időszakban természetes folyamat. Nyilatkozatukkal viszont a fővárosnak is ellentmondtak, Budapest Főváros Kormányhivatala ugyanis azt a tájékoztatást adta az Indexnek, hogy "a kormányhivatalhoz érkezett bejelentések számában hónapok óta nincs növekedés."

Tudta? Egy nőstény patkány háromhavonta válik termékennyé, és egyszerre akár 10-16 utódot is a világra hozhat. Egy patkánypárnak pedig egy év alatt akár 800 utódja lehet az utódok utódjaival együtt.

Kik is az illetékesek, és mióta?

A Bábolna Bio Kártevőirtó Kft. 1971 óta irtotta a patkányokat a fővároshoz tartozó 525 négyzetkilométeren, azon belül több mint 220 ezer objektumban, valamint az azokhoz tartozó csatornahálózatban. 47, sikeresnek tekinthető év után a legutóbbi közbeszerzési eljárást egy kisebb cégekből álló, korában ismeretlen konzorcium nyerte el.

Elszaporodtak Budapesten a patkányok?
Elszaporodtak Budapesten a patkányok? Fotó: 123rf

A tavalyi tendert azonban egy másik cégcsoport, az RNBH Konzorcium nyerte - mivel aláígértek az árnak. Az átadás-átvételnek 2018 nyarán kellett volna megtörténnie, azonban - erre egyelőre nincs magyarázat - három hét is kimaradt az egyébként szaporodási szezonnak számító időszakban.

A patkányok a vizeletükkel és a nyálukkal többféle betegséget terjeszthetnek. Egyik legveszélyesebb a leptospirózis nevű baktérium, amely akár az egész szervezetet megtámadhatja. Arról, hogy pontosan mit okoz a szervezetben, korábbi cikkünkben olvashat.

Pedig a forrás is több

Tavaly decemberben Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére a fővárosi közgyűlés egy gyors döntéssel rendelkezett arról, hogy 2019-ben 650 millió forinttal megemelik a patkánymentesítésre szánt évi 260 millió forintos keretet. Budapest első embere azonban azt állítja, hogy éppen ennek a pluszpénznek, és az ebből finanszírozott nagyarányú irtásnak köszönhető, hogy (szerinte) csökkent a rágcsálók száma.

Ez sem lesz elég?

Az internetes portál megkeresett patkány- és rágcsálóirtással foglalkozó szakembereket, akik (név nélkül) azt állítják, hogy az utóbbi hónapokban nem történt Budapesten semmiféle megelőző intézkedés. Azaz a télen beígért átfogó, nagy volumenű prevenció és patkánymentesítés vélhetően még mindig nem kezdődött el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!