Maratonfutástól vérmérgezés?

Hogy a rendszeres sportolás milyen előnyökkel jár, mindenki tudja. Arról azonban kevesebb szó esik, hogy az extrém mennyiségű testmozgásnak milyen veszélyei vannak.

Az ausztráliai Monash Universityn készült kutatás szerint az extrém hosszúságú sportolás vérmérgezéshez vezethet – számolt be az eredményekről a Medical News Today.

Vérmérgezésről vagy szepszisről akkor beszélünk, amikor az immunrendszer által termelt anyagok a vérbe kerülnek, és ez egy aktív gyulladásos állapotot hoz létre. Ennek következtében vérrögök, illetve vérzések alakulhatnak ki, ami akadályozza a vér normál áramlását, így a fontos szervek oxigén- és tápanyagellátását. Az amerikai járványügyi hivatal, a CDC (Centers for Disease Control and Prevention) adatai szerint az USA-ban évente mintegy 1 millió embernek van szepszise; 28–50 százalékuk pedig bele is hal a mérgezésbe.

A legveszélyeztetettebbek a csecsemők és a gyermekek, az idősek, illetve a krónikus betegségben szenvedők (pl. rák, AIDS), az égési sérültek, a traumán átesettek, illetve azok, akiknek valamilyen okból legyengült az immunrendszerük. Egy nemrégiben készült vizsgálatból azonban az is kiderült, hogy azok is veszélyben vannak, kik nagyon sokat sportolnak.

Az extrém mennyiségű futás szepszist okozhat

Egészségügyi szervezetek által az ajánlott testmozgás normál intenzitással 150 perc hetenként, és nagy intenzitással 75 perc hetenként. Ezt a követelményt sokan alulteljesítik, de sokan átesnek a ló túlsó oldalára is, és jóval többet mozognak az ajánlatosnál – gondoljunk a maratonokat vagy ultramaratonokat futókra, illetve a különböző ironman (ultratávú triatlon: közel 4 km úszás; 180 km kerékpározás és 42 km futás) versenyek résztvevőire.

A több mint 4 órán át tartó edzést nevezhetjük extrémnek. Márpedig, ha valaki maratonra vagy ironmanre készül, nem ritka, hogy egy-egy edzése ilyen hosszúságú, és ezt egy héten akár háromszor-négyszer is megismétli. Ez mindenképpen megterheli a szervezetet.

A kutatásban Dr. Ricardo Costa és munkatársai 17 olyan sportolót vizsgáltak meg, akik egy 24 órás ultramaratonon vettek részt, illetve 19 olyan embert, akik egy több napon áttartó ultramaratonon vettek részt. A versenyzőktől vért vettek közvetlenül a verseny előtt, illetve a verseny után; ezeket a vérképeket hasonlították össze kontrollszemélyek vérképével.

Szinte minden versenyző vérében a verseny után olyan anyagokat találtak, amelyek azoknak a betegeknek a vérében vannak, akiket szepszissel kórházba visznek. Ennek az lehet az oka, hogy a hosszan tartó testmozgás változást okoz a bélfalban, így a bélben természetesen jelen lévő baktériumok, úgynevezett endotoxinok a véráramba kerülnek. Ez pedig egy immunválaszt, egy gyulladásos folyamatot indít el – olyat, mint valódi fertőzés esetén.

A kutatók azt is észrevették, hogy azoknak a vérében, akik rendszeresebben végzik ezt az extrém mennyiségű testmozgást , nagyobb mennyiségben vannak jelen az immunrendszer által termelt gyulladáscsökkentő anyagok is, amelyek segítenek a szeptikus állapot elkerülésében. Éppen ezért a kutatók azt javasolják, hogy ha extrém távokat akarunk futni, vagy hosszú ideig sportolni, ahhoz fokozatosan szoktassuk hozzá a szervezetünket. Ugyanis csak így képes a szervezetünk hozzászokni a fent leírt folyamatokhoz.

Forrás: Medical News Today

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.