Már 104 életet követelt az idei tél

Október óta 104 ember hűlt ki végzetesen Magyarországon, csak az elmúlt két hétben tizenöt életet követelt a hideg.

Tavaly október óta már 104 ember halálát okozta kihűlés Magyarországon - számolt be a Magyar Szociális Fórum (MSZF). Adataik szerint az elhunytak száma főként a kistelepüléseken nőtt meg. A szervezet kegyeleti megemlékezést is hirdetett az áldozatokért.

A hipotermia tüneteit így ismerjük fel Télen a hipotermia, avagy a kihűlés veszélye is megnő. Milyen tünetei vannak az állapotnak, és hogyan segíthetünk a bajbajutottnak? Kattintson a részletekért!

Két hét alatt tizenöt új áldozat

A szervezet legutóbb február 4-én adott hírt a kihűlés miatt elhunytak számáról, akkor hivatalosan 89 áldozatról tudtak. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt két hétben tizenöt ember életét követelte a fagyosra forduló idő. A közlemény szerint nem csupán szabad ég alatt éjszakázók szerepeltek az áldozatok között. Többségük fűtetlen helyiségekben hűlt ki végzetesen, illetve kórházba kerülve, mert már nem tudtak rajtuk segíteni. Sokan életben maradtak ugyan, de amputálni kellett elfagyott végtagjaikat.

Az egyedül élő, idős emberek is nagy veszélyben vannak. Fotó: Getty Images
Az egyedül élő, idős emberek is nagy veszélyben vannak. Fotó: Getty Images

Noha az egy évvel ezelőttihez képest kevesebben fagytak meg, a jelenség továbbra is tömeges - írja az MSZF. Míg a kistelepüléseken nőtt az elhalálozások száma, a fővárosban mérséklődött. Nagy veszélyben vannak az egyedül élő, idős emberek, illetve a kilakoltatások miatt utcára kerülők. A közlemény szerint a szociális lakásépítés elhanyagolása is komoly gondot jelent a legkiszolgáltatottabb rétegek számára.

Az elmúlt napokban az extrém alacsony hőmérséklet miatt vörös kódot léptettek érvénybe, az Országos Meteorológiai Szolgálat mérései szerint ugyanis több napig mínusz 10 fok alá süllyedt az éjszakai hőmérséklet. Előrejelzésük szerint azonban a hét közepétől ismét emelkedik a hőmérséklet, csütörtökön napközben már 11 fokot is mérhetünk majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!