Lezuhant gép: pszichikai betegség nyomai a másodpilóta lakásán

Nyomozók vizsgálták át a kedden lezuhant Germanwings-járat másodpilótájának lakását. A Spiegel német magazin információi szerint pszichikai betegségre utaló nyomokat találtak.

A Dél-Franciaországban lezuhant Germanwings-járattal kapcsolatos nyomozás során egyre erősebb a gyanú arra, hogy a másodpilótának pszichikai problémái voltak - írja a német Spiegel Online .

A nyomozók csütörtökön órákon át kutatták át a másodpilóta lakását Düsseldorfban. A Spiegel magazin információi szerint ekkor arra utaló nyomokat találtak, hogy a 27 éves férfi pszichikai betegségben szenvedett. Egyelőre nem tudni azonban, hogy milyen bizonyítékokat találtak erre a nyomozók.

Miért dönt úgy valaki, hogy saját magán kívül 149 embert is a pusztulásba vezet? Olvassa el erről szóló cikkünket! A német bulvárlap, a Bild Zeitung szintén a másodpilóta lehetséges lelki betegségéről írt. A Bild azonban nem a mostani nyomozás adataira hivatkozik, hanem a német légügyi hatóság hat évvel ezelőtti aktájára, illetve az arra vonatkozó feljegyzésre.

Az ENSZ légiközlekedési szervezete speciális teszteket követel

A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO), amely az ENSZ szakosított szerve, különleges orvosi vizsgálatokat követel a keddi légi katasztrófa után.

Az újabb biztonsági szabályokról kezdődött vita a keddi szerencsétlenség után. A legnagyobb német légitársaságok máris bejelentették, hogy bevezetik az úgynevezett kétszemélyes szabályt a pilótafülkében. Vagyis ezentúl nem tartózkodhat kizárólag egyetlen ember a fülkében.

Pszichikai betegség nyomait találták a nyomozók

Most viszont már az ENSZ is bekapcsolódott a vitába, és azt követeli, hogy vezessenek be különleges orvosi teszteket a pilótáknak. Ezek a vizsgálatok rendszeresen ellenőriznék a pilóták fizikai és pszichikai állapotát - jelentette be az ICAO. A követelés hátterében a német Spiegel Online szerint az áll, hogy feltételezések szerint a másodpilóta vezette hegyoldalnak kedden azt az Airbus A320-t, amelyen összesen 150 ember vesztette életét.

Az ICAO szerint a vizsgálatokat a jövőben olyan orvosok végeznék, akik a légiközlekedésben előforduló különleges követelményekre szakosodtak. Ha a vizsgálatok valamilyen aggodalomra adnak okot, akkor további különleges vizsgálatokat rendelhetnének el. Ezek közé a neuropszichológiai vizsgálatok is beletartoznának.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Alapvetően derült, csapadékmentes idő lesz. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!