Lezuhant gép: ha meghalok, más is velem jön!

A másodpilóta készakarva okozta a Germanwings légitársaság katasztrófáját. Miért dönt úgy valaki, hogy saját magán kívül 149 embert is a pusztulásba vezet?

Készakarva vezette neki a hegyoldalnak a Germanwings légitársaság kedden lezuhant gépét a másodpilóta, önmagán kívül 149 embert megölve – derítették ki a szerencsétlenséget vizsgáló hatóságok a pilótafülke hangfelvételeit elemezve. Azt nem tudják, hogy pontosan miért döntött így a 28 éves másodpilóta, de a terrorizmustól a depresszióig sok mindenre gyanakodnak.

Nem ez az első eset, hogy a pilóta öngyilkossága egy egész repülőgép, esetenként több száz ember halálát okozza. Szerencsére ez meglehetősen ritka, a repülőgép-szerencsétlenségek mindössze nagyjából 1 százaléka , ám a részleteket, motivációkat gyakran nehéz felderíteni, mert a pilóták képesek lehetnek arra, hogy kikapcsolják a hangrögzítő eszközöket vagy más módon nehezítsék meg a későbbi nyomozásokat. Vita van azzal kapcsolatban is, hogy a pilóták ezen cselekedete mennyire számít terrorcselekedetnek.

Az öngyilkosság-gyilkosság olyan tett, melynél valaki egy vagy több más embert is megöl, mielőtt magával is végez, vagy a két tettet egyszerre hajtja végre. Az öngyilkosság-gyilkosságot tanulmányozó szakemberek szerint ennek a jelenségnek a hátterében más motivácók állnak, mint az emberölés esetében, és az elkövetők személyisége is nagyon különböző. Az öngyilkosságot és gyilkosságot is elkövetők gyakran depressziósak és többségében idősebb férfiak. A párkapcsolatokban elkövetett gyilkosságok egyharmadában az elkövető is öngyilkos lesz.

A becsapódás darabokra szaggatta az áldozatokat. A helyszínről készült videót itt nézheti meg.

Az öngyilkosság-gyilkosság pszichológiai hátterével viszonylag kevés kutatás foglalkozik, elsősorban azért, mert egyszerűen nincsenek olyan alanyok, akiket vizsgálni lehetne. A jelenséggel kapcsolatos egyik hipotézis szerint a gyilkosság és az öngyilkosság egymástól elválaszthatatlanok. Karl Menninger pszichiáter szerint az öngyilkosság tettében ott van nemcsak a halálvágy, de az ölés vágya is, mint ahogy azé is, hogy valaki más megölje az illetőt .

A felderített esetek, a családtagokkal való beszélgetések során megállapították, hogy az elkövetők általában súlyos depresszióban vagy más pszichiátriai betegségben szenvedtek. Az áldozat és az elkövető az esetek nagy részében szoros kapcsolatban álltak, és gyakran a párkapcsolat kudarca vezetett a gyilkossághoz, illetve az öngyilkossághoz.

Azoknál a tömeggyilkosoknál, akik tettüket a saját életük elvételével zárják le, jellemző motiváció, hogy ezzel büntetni akarnak valakit, híressé (hírhedtté) kívánnak válni, vagy nyilvános és nagy felháborodást keltő halálukkal „példát” kívánnak statuálni.

Terrorizmus vagy öngyilkosság volt a repülőgép-katasztrófa?

A szakemberek szerint ezek az elkövetők negatív érzelmi spirálba kerülhetnek, amelyből semmilyen kiutatnat nem látnak. A veszteségek, csalódások sorozata vezet el a tettükig, gyakran érzik becsapottnak, csalódottnak, cserbenhagyottnak magukat. Az öngyilkosság-gyilkosság sokszor szimbólum: mivel az áldozatokat gyakran véletlenszerűen választják ki, olyan embereket „végeznek ki”, akik rosszkor voltak rossz helyen, a támadás inkább egy nagyobb, megfoghatatlan szervezet vagy vállalat ellen irányul.

Az öngyilkosság-gyilkossággal kapcsolatos tudásunk még nehezebbé teszi a mostani tragédia megértését. A pilóták pszichológiai alkalmassági vizsgálatáról ellentmondásosak az információk, bár a pilóták alkalmazásánál van pszichológiai alkalmassági teszt,szigorú éves ellenőrzéseket azonban nem mindenhol követelnek meg – a mentális egészséget ugyanis jóval nehezebb számszerűsíteni, mint a fizikait. Az Amerikai Repülésügyi Hivatal (Federal Aviation Administration – FAA) szabályozása szerint nem repülhet az, aki pszichózistól, személyiségzavartól, gyógyszer-, drog- vagy alkoholfüggőségtől szenved, de minden esetet külön kell elbírálni az FAA szakembereinek .

A szakemberek szerint meglehetősen nehéz megállapítani egy pilótáról, hogy vannak-e öngyilkos gondolatai vagy sem, szenved-e depressziótól vagy szorongástól. A pilóták ugyanis megtanulnak a magas feszültséggel és egyedi stresszorokkal átszőtt munkakörnyezetben is hatékonyan működni, és azt is tudják, hogy ha bevallják, hogy valamilyen mentális problémával küzdenek, az akár a munkahelyük elvesztését is jelentheti. Az mindenesetre biztos, hogy a mostani tragikus eset hatására több hatóság is jelezte, a jövőben nagyobb figyelmet kívánnak a pilóták lelki egészségének vizsgálatára és megőrzésére fordítani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén éjszaka tovább vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol a képződött gomolyfelhők feloszlanak, hajnalra már szinte országszerte felhőtlen lesz az ég. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén estig előfordulhat, éjszaka csapadék nem várható. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet, hajnalra azonban gyengül a szél, és ekkor már inkább csak élénk lehet a légmozgás.Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de az Északi-középhegység északi, szélvédett oldalán ennél hidegebb is lesz. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.