Lépfene fertőz Tiszafüreden

Öt ember került kórházba lépfene fertőzéssel. A baktérium valószínűleg illegálisan vágott szarvasmarhákkal kerülhetett a szervezetükbe. A lépfene antibiotikummal jól gyógyítható, a hatóság szerint már nincs veszély.

Az elmúlt napokban két szarvasmarhát vágtak le illegálisan egy tiszafüredi szarvasmarha telepen. Az állatokról feltételezni lehetett, hogy betegek, de erről az állategészségügyi hatóságot nem értesítették. A NÉBIH Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságának vizsgálata a helyszínen még fellelhető fagyasztott húsból kimutatta a lépfene baktériumot .

Már nincs veszély

A területileg illetékes kormányhivatal ÁNTSZ közleményében .

Lépfene fertőz Tiszafüreden

Az esetről értesülve a hatóságok azonnal megkezdték a járványügyi kivizsgálást. A tiszafüredi, fertőzési veszélynek kitett állatok és a környéken tartott fogékony állatok vakcinázását már megkezdték az állatorvosok. Emellett az egészségügyi hatóság is haladéktalanul megkezdte az érintettek felkutatását.

Lépfene gyanú miatt jelenleg öt Jász-Nagykun-Szolnok megyei lakost tartanak kórházi megfigyelés alatt Debrecenben. Feltételezhető, hogy ők az illegális szarvasmarha-vágás során fertőződhettek meg. Az ÁNTSZ tájékoztatása szerint megelőző antibiotikumos kezelést kapnak azok, akik nem betegek, de érintkezésbe kerülhettek a tiszafüredi, lépfenével fertőzött szarvasmarhákkal vagy azok húsával a feldolgozás során.

Pintér Erika, Tiszafüred polgármestere az atv.hu-nak kifejtette: úgy tudja, a fertőzés gócpontja Tiszafüred külterületén található Kócsújfalu, ahol tegnap este rendkívüli fórumon tájékoztatták a lakosságot.

Az illegálisan levágott állat húsának egy része családi felhasználásra került, a másik részét a több konyhát is üzemeltető Füredi Hableány Bt.-hez szállították. A cég felelőssége, hogy illegális forrásból, szabálytalanul szereztek be húst és azt a közfogyasztásban értékesítették. Az élelmiszerlánc-biztonsági hatóság a konyha működését a csütörtöki nappal felfüggesztette, illetve az ügyben rendőrségi feljelentést tesz.

A lépfene (anthrax)

A lépfene kórokozójával az ember a beteg állatokkal (főként kérődzőkkel) történő közvetlen kapcsolat (az állatok gondozása, vágása, feldolgozása, húsuk elfogyasztása) révén fertőződhet. Főleg a hentesek, vágóhídi dolgozók, bőr-, gyapjú- és szőrmefeldolgozó üzemek dolgozói vannak a betegség veszélyének kitéve, de beteg kérődzők házi vágását követően a húsból fogyasztók körében a gyomor-bélrendszert érintő megbetegedés is előfordulhat. A kórokozó emberről emberre nem terjed.

A bőr-anthrax az egyik leggyakoribb lépfene megbetegedési forma. A bakteriális fertőzést követően a bőrön rovarcsípéshez hasonló, viszkető, apró piros csomó jelentkezik, amiből 1-2 nap elteltével hólyagocska fejlődik.

Kezeletlen esetben nagy a veszélye a véráramfertőzés kialakulásának, ezért a kezeletlen bőr-anthrax esetek 20 százalékban vezetnek halálhoz. Az időben felfedezett lépfene antibiotikummal jól gyógyítható. Mivel a fertőzött állományból, a járványügyi nyomozás jelenlegi információi alapján, fogyasztásra is került, ezért a hatóságok kérik azokat, akik a beteg állatokkal közvetlen kapcsolatba kerültek vagy fogyasztottak azok húsából, és észlelik a betegség tüneteit, mielőbb forduljanak orvoshoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Ez a vitaminhiány okozhatja a nők gyakori daganatos betegségét – Így csökkenthető a kockázat
magyar egészségügy
Eldőlt, mégsem írhatnak receptet a gyógyszerészek ősztől – Halasztják a tervezett egészségügyi fejlesztéseket
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Az ország nagyobb részén szinte zavartalan lesz a napsütés, csupán a déli tájakon lehet több felhő, illetve időszakosan a Nyugat-Dunántúlon is megnövekedhet a felhőzet. Miután reggel az utolsó csapadékgócok is elhagyják hazánkat kelet felé, általában száraz idő lesz, de a nyugati tájakon előfordulhat néhol zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél nagy területen élénk marad, néhol meg is erősödik.A csúcsértékek általában 26 és 31 fok között várhatóak, de a nyugati határszélen ennél pár fokkal alacsonyabb maradhat a maximum. Késő estére döntően 18 és 23 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!