A lépfenéről általában
A lépfene vagy anthrax betegség általában az állatokat betegíti meg, azaz egyfajta zoonózis (állatról emberre is terjedő betegség). A kórokozó bármely úton a vérbe jutva gyors lefolyású, többnyire halálos kimenetelű véráram-fertőzést okoz. A betegség neve is abból a megfigyelésből származik, hogy a véráram-fertőzés következtében a beteg állatok lépe megnagyobbodik és feketés-barnásan elszíneződik.
A betegség előfordulása elsősorban a meleg éghajlatú országokra jellemző, és főként kérődzőkben, ill. patásokban (szarvasmarhában, sertésben, juhokban, kecskékben és lovakban) fordul elő. A humán megbetegedéseket általában olyan embereknél regisztrálják, akik munkájuk kapcsán fertőzött állatokkal vagy állati termékekkel, állatbőrökkel, hússal, tejtermékekkel kerültek közvetlen érintkezésbe. Szerencsére emberen ritkán fordul elő. Magyarországon az 1990-es években évente átlagosan csak egy-két elszigetelt esetre van példa. A pontos diagnózist a klinikai kórkép, a kórtörténet ismeretében és a kórokozó kimutatásával lehet felállítani. Gyógyulásra a betegség korai tüneteinek jelentkezésekor azonnal elkezdett antibiotikum-terápiával jó esély van.
A kórokozó
A kórokozó baktérium 1855-ös felfedezése Pollender nevéhez fűződik. Az 1870-es években Robert Koch német bakteriológus is rátalált, amikor a tüdőt megtámadó fertőző betegségek kórokozóit kezdte kutatni.
A Bacillus anthracis gram-pozitív, aerob körülmények között (oxigén jelenlétében) spóraképző bacilus. Spóra formában a baktérium szélsőséges körülmények között (kiszáradás, hideg-meleg stb.) is képes túlélni, és számára kedvező feltételek esetén újra aktívvá válik. A lépfene spóra a szervezetbe kerülve "vegetatív formává" alakul, az immunrendszer számára gátat jelentő tokot képez és méreganyagokat (vizenyőképző és sejtméreg anyagokat) termel. A vérárammal a test minden részébe eljutott kórokozók így vérzéses gyulladást okoznak, elsősorban a behatolási kapu, a tüdő, bél vagy a bőr szöveteiben, majd másutt is.
Lappangási idő és tünetek
A lappangási idő és a tünetek fajtája nagyban függ a fertőződés helyétől. Az embernél a bőr-anthrax a leggyakoribb, amikor is a lépfene spórái apró sérülésen keresztül jutnak a szervezetbe. A fertőzés és az első tüntetek megjelenése között 1-7 nap telhet el. Először rovarcsípéshez hasonló, viszkető, apró piros csomó jelentkezik, majd ebből 1-2 nap elteltével hólyagocska fejlődik. A betegség során egyre több ilyen hólyagocska jelenik meg, majd ezek jellegzetes, fájdalmatlan, 1-3 cm-es átmérőjű lépfene-karbunkulusokká (pustula maligna, "pokolvar") olvadnak össze, amelyek közepe idővel feketésen elszíneződik. A fertőzött területhez közeli nyirokcsomók megduzzadnak. Kezeletlen esetben nagy a veszélye a véráram-fertőzés kialakulásának, ezért a kezeletlen bőr-anthrax esetek 20 %-ban vezetnek halálhoz, de antibiotikumos kezelés mellett a betegség jól gyógyul.
Az embernél és normál körülmények között sokkal ritkább a tüdő-anthrax, amikor a fertőzés a spórák belélegzésével történik. A lappangási idő 1-60 nap között változhat.
A betegség kezdeti tünetei lázas megfázáshoz hasonlók, a magas láz és hidegrázás mellett a beteg légszomjra panaszkodik, majd gyors lefolyású, véres köhögéssel párosuló és fertőző mellkasi gyulladás alakul ki. Ez a kórforma kezelés nélkül 1-2 nap alatt halált okoz.
A fertőződés beteg állat nyers húsának vagy forralatlan tejének fogyasztása útján is bekövetkezhet, a kórokozó szájon át történő bejutását követő 1-7 nap múlva jelentkezhetnek az első tünetek. A fertőzés kezdeti jelei: étvágytalanság, láz, hasfájás, majd véres hányás, ill. a bélgyulladás miatt véres széklet ürítése. Kezelés híján a betegek 20-60 %-a meghal.
Mindhárom fertőződési fajta következményeként kialakulhat a hidegrázással, lázzal, vérzéssel, lépnagyobbodással, keringési zavarokkal járó lépfene-szepszis, ill. az agyhártyagyulladás, melyek a tulajdonképpeni halálokok.
Lépfenére kell gyanakodni, ha az említett tünetek mellett tudomásunk van arról, hogy a beteg fertőző állatokkal érintkezhetett. A pontos kórok megállapításához a beteg embert hólyagváladékából, vérmintájából, köpetéből kenetet készítenek, és mikroszkóp alatt a bacilus jellegzetes festődési tulajdonságának segítségével azonosítják be a kórokozót. Biztos diagnózist a kórokozó kitenyésztése jelent, mely 24 órán belül elvégezhető.
Fertőzőképesség
A kórokozó emberről emberre általában nem terjed. A légutakon át fertőződött beteg a környezetére nem veszélyes. A bél-anthraxban megbetegedett személyről a kórokozó nem terjed tovább. A bőr-anthraxban szenvedő bőrelváltozása közvetlen érintkezés útján okozhat másodlagos megbetegedést, ezért a seb kezelésekor a higiénés szabályokat be kell tartani.
Kezelés, megelőzés, oltások
A kezelés során, melyet a lehető leghamarabb el kell kezdeni, antibiotikumot adagolnak a betegeknek, akiket a betegség súlyos szövődményeinek veszélye miatt kórházban kezelnek, egyébként környezetükre nem veszélyesek. A fertőző betegségeknél szokásos elővigyázatossági óvintézkedéseket kell betartani. A betegség megjelenését vagy akár gyanúját az orvosnak az illetékes hatóságok felé azonnal jelentenie kell.
Az elsődleges megelőzést szolgálják azok a hazánkban évtizedek óta működő állategészségügyi intézkedések, melyek révén az állatállomány mentességét igyekeznek fenntartani. A legelőre hajtandó állatok vakcinázása ma is gyakorlat. A beteg állatok húsának forgalmazását csak állatorvosi engedéllyel lehet folytatni. Természetesen kerülendő bármilyen elhullott vagy beteg állattal való érintkezés.
Emberek számára kifejlesztett, törzskönyvezett oltóanyag a mellékhatások és kockázatok, valamint a ritka előfordulás miatt sem Magyarországon, sem Európa más országaiban nincs. Az USA-ban a legveszélyeztetettebb katonai egységeit évek óta engedélyezett vakcinával oltják, amellyel főként a biofegyverként alkalmazott kórokozó által létrehozott tüdő-anthrax ellen szándékoznak védelmet biztosítani, de a bőr-anthrax esetében 93 %-os védelmet ígérnek. Az ottani oltóanyagot 1970 óta használják, és megfelelően biztonságosnak ítélik, a szövődmények előfordulása ritka. Az oltási sorozat hat oltásból áll, és évente ismétlendő.
A lépfene mint biológiai fegyver
Azt, hogy a betegség az emberre is veszélyes, misem mutatja jobban, mint az, hogy katonai fegyverré való kifejlesztése elég régi múltra tekint vissza. Ezért van például a külvilágtól teljesen elzárva a skót Guida-sziget, mivel a második világháború idején végzett brit kísérletek után 50 évvel is életveszélyes volna a szigeten tartózkodni. Szerencsére a mai napig nem tudunk arról, hogy a lépfene biológiai fegyverét bárhol is bevetették volna, de tény, hogy nem egy állam rendelkezik biológiai fegyverekkel, köztük lépfenével. A biológiai fegyverek gyártásához nem feltétlenül a természetben is előforduló, hanem módosított baktériumtörzseket is használhatnak. (A cikk Dr. Krisztalovics Katalinnak, az ÁNTSZ Országos Epidemiológiai Központja Járványügyi osztálya munkatársának szakmai segítségével készült.)
