Koronavírus: veszélyben a dohányosok

A cigarettázókra és elektromos cigarettát szívókra is veszélyesebb a koronavírus - állítja egy tanulmány.

Nemcsak a krónikus betegségben - például cukorbetegségben vagy magas vérnyomásban - szenvedők számára jelent nagyobb kockázatot a koronavírus, de a dohányosokat és e-cigarettát szívókat is jobban veszélyezteti - derült ki egy friss tanulmányból . Hogy miért, azt pontosan még nem tudni, nagy valószínűséggel azonban az ACE2 nevű fehérjének lehet benne szerepe, amelynek segítségével a koronavírus megfertőzheti a sejteket. Úgy tűnik ugyanis, hogy a füstölgők szervezetében is sokkal nagyobb arányban található meg ez a tüdősejtek felszínén található fehérje.

Dohányzás: miért hízunk leszokás után? Sokan azért sem teszik le a cigarettát, mert félnek, hogy elkerülhetetlenül felszednek néhány kilót. Valóban meghízik az, aki leszokik a dohányzásról? Mi ennek az oka és mit lehet tenni ellene? Kattintson a részletekért!

A koronavírust segíti a cigarettafüst

A Rochesteri Egyetem Orvosi Központjának kutatócsoportja az elmúlt hónapokban már több tanulmányt is közzétett az ACE2 szerepéről, amely egyfajta kapuként szolgál a koronavírus számára a sejtbe jutáshoz. A csoportot vezető Dr. Irfan Rahman azt figyelte meg, hogy egyre fiatalabb korosztályból kerülnek ki a legnagyobb terjesztők, ráadásul azok a fiatal felnőttek és tinédzserek, akiknek a szervezetében még magasabb az ACE2 aránya, sebezhetőbbek a vírussal szemben.

A dohányzók és e-cigarettát szívók a koronavírussal szemben is sebezhetőbbek. Fotó: Getty Images
A dohányzók és e-cigarettát szívók a koronavírussal szemben is sebezhetőbbek. Fotó: Getty Images

Egy friss kutatásban arra voltak kíváncsiak, hogy a fiataloknál - akik az eddigi tapasztalatok szerint kevésbé voltak fogékonyak a vírusra és a tüneteik is enyhébbek voltak - nőhetett-e az ACE2 aránya dohányzás és e-cigarettázás hatására. Eredményeik szerint a dohányzás az öregedés folyamatait felerősítve 20 olyan gént változtat meg, amelyeknek a tüdősejtek működésében van szerepük és az ACE2 receptorok számának emelkedését okozzák. Állatkísérletekkel a nikotin tüdőszövetre gyakorolt, hosszú távú hatását is megvizsgálták és több olyan, az ACE2-vel közvetlen kapcsolatban álló receptort is felfedeztek, amelyek szintén jelentős szerepet játszanak a tüdő gyulladásos reakciójának szabályozásában.

A dohányzás okozta magasabb kockázatot egy júniusban publikált tanulmány is megerősítette. Az ott megjelent elemzés szerint a kínai Wuhan tartományban - ahonnan a járvány terjedni kezdett - súlyosabbnak bizonyult a koronavírus-fertőzés azoknál az embereknél, akik dohányoztak, szervezetükben pedig nagyobb arányban lehetett kimutatni ACE2 receptorokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!